2012. október 12., péntek

hátööö...

Helyszín: utca, kávézó, piac, iskolaterem, üzlet, könyvtár (magyarul sokan legyenek)

Megfordult már a fejedben, hogy körülötted mindenki, a saját fejében él, száz- meg száz privát gondolattal, harcolva a belső gondjaival, épp úgy, mint te? És hogy nem te vagy az egyetlen, akinek ez jár(hat) a fejében, hogy az emberek körülötted nem üres arcok, akik csak kitöltik az életet, hanem valós, érző, mély gondolatokkal rendelkező emberek, akiknek sokkal több minden van a fejükön, mint amit te elgondolsz?


Volt ilyen?

(ezt teszi a sok net... egy YouTube-os tumblr felhasználóján találtam az eszmefuttatást...)
(két post egy nap... B-) emmá valami!)

Patrick Rothfuss: A bölcs ember félelme

Valamit kell tudjon egy író, ha fantasy rajongók ezrei pakolja már az első könyvét az imádott kedvencek közé. Nohát, Rothfuss tud is, és az előző kötet színvonalából egy cseppet sem enged. Ahol az első kötet vége lezárult, ott folytatódik a második eleje.

Kote beígérte, hogy 3 nap alatt meséli el a történetét: gyerekkorától, egész addig, amíg felnőttként mindenki Kvothénak, a Királyölőnek, a nagy arkanistának ismeri majd, aki hatalmas tetteket vitt végbe. Íme itt a második nap mesélésének krónikája.

Nálam abszolut kedvenc, úgy az első, mint a második kötet. Az elsőt befaltam hamar, a másodikat nyúztam-húztam, hogy maradjon, tartson még, mert ugye a harmadik megjelenése, még rejtély... mint a bizonyos király személye, akit miatt ugye Kvothe királyölő lesz, mert sehol senki... :)
Egy sorozathoz azért félek sokszor visszatérni (főleg, ha 1000 oldalt üt egy kötet), mert fúú, most én elfelejtettem a szereplők nevét, vagy egy fontos mozzanat kiment a fejemből, pedig annak most mekkora egy csattanója lenne, ha friss lenne az élmény. Ezért szokásom újraolvasni az első köteteket (ha nagyon komolyan gondolom a sorozat olvasását). De itt nincs ilyesmire szükség, mert az első oldalak után süppedsz is be a történetbe, a világba, a lapok közé, a betűtengerbe... :)) ööö... veszed fel a kabátkönyved! :D És szeeevusz külvilág, te köszönöd szépen, inkább Hétszegellet tájain barangolsz.
El nem tudom mondani, mennyire szeretem... 
Tökéletesen kidolgozott egyedi világ, semmi bonyolultság nélkül. Más a "mágia", mint más fantasykben, mások a lények - már amennyi van -, minden más. Mégis megvannak benne azok a (általam legalábbis nagyon) szeretett fantasy könyvekre jellemző kis jelenet/helyszín szösszenetek. Tudjátok, a nyugis fogadók hangulata - ahol valami végül úgyis felborzolja a kedélyeket -, az öreg, bölcs karakterek, érdekes nép(ekk)el való megismerkedés... nem sorolom fel az összeset, tudjátok, miről beszélek.
Itt ráadásul Kvothe még kobozon is játszik, ami egy húros hangszer, közel áll az általam imádott gitárhoz. Úgyhogy... :D

"Van terhes csönd. Udvarias csönd. Zavart csönd. Van sokat sejtető csönd, bocsánatkérő csönd, nyomatékos csönd…"

Nagyon bejöhet Rothfussnak a csönd, mert elég sokszor belefutunk ilyen-olyan róla szóló okosságba, példának okáért ott van az a bizonyos háromszólamú csönd, aminek leírásával mindkét kötet kezdődik. Az első kötetnél engem már ott megnyert, az előszóban. Jól ki kell gondolni az előszavakat, ha a történethez kapcsolódóak, hogy egyből megfogja az olvasót, és ne pedig elriassza.
Én pl. nem szeretem a több 10 oldalas előszavakat, amikben valami a történethez kapcsolódó 1000 évvel ezelőtti történelmi esemény van leírva, ami teljesen összezavar, aztán az Első fejezet címszavak után egy teljesen más dolog vár. Értem, hogy ez jó, szükséges, vagy csak egy plusz, hogy komplexebb képet kapj a világról, de nemtom... illesszék mondjuk be néhány fejezet után, vagy közbe-közbe valahova biggyesszék be...
Node mondom, itt kb. egy oldalnyi előszó vár, ami ad egy rohadt jó hangulatot a könyv kezdeti bemutatkozásához. (mint pl. most az Elantrisnál is ez van. Sanderson sem bonyolította túl, nagyon bejövős:)

Nyálazhatnék fel-le Rothfussról, Kvotheról még x bekezdésen keresztül, de úgysem érdekelne senkit, hogy én mennyire szeretem. Kevés infót adtam, ami azért is van, mert viszonylag rég olvastam, amit ki akartam emelni, már elfelejtődött (pl. a Tempis rész... no, az egy rohadt jó rész volt!), jegyzetem meg nincs. Úgyhogy ennyi.
Aki még esetleg nem olvasta A szél nevét, nyugodtan fogjon bele. Szeretni fogjátok.

Tehlu áldjon, Rothfuss cimbora! Siess a harmadik kötettel! :D

Ja, és nyugodtan nyakon lehet vágni virtuálisan, de én ezt ecsém betitulálom szépirodalomnak is...

2012. október 11., csütörtök

John Ajvide Lindqvist: Élőhalottak!

Lindqvist már bizonyított a Hívj be! című könyvével. Ott a vámpír - témát kaptuk meg olyan szemszögből, amilyen nem kacsint ránk minden filmből/könyvből. Most a zombikon a sor.

Mi van akkor, ha az alig pár napja/hete/hónapja elhunyt szerettünk bekopog az ajtón, és hazajön? Megszólalni nem tud, de a torkunknak sem esik. Csak bemegy a szobájába, és leül újságot lapozgatni, vagy csak néz maga elé a fotelből.
Mi a teendő olyankor, ha a nagymuter az unoka kérdésére ("- Mit csinál a nagypapa?") csak annyit tud válaszolni, hogy "- Szerintem úgy tesz, mintha élne."
Mi van, ha csörög a telefon, és azt hallod, hogy az általad legjobban szeretett ember már nem él, viszont mikor elmész azonosítani a holttestet ő rád pislog, és a kezét nyújtja feléd?
A holtak felébrednek, újra járnak. Remény és vigasz, vagy veszély és csak még több fájdalom?

Wow. Szerintem wow. Az élőholtak ugye zombik, akik embert, illetve emberi agyat uzsonnáznak. (Ha esetleg valaki még nem látta, és zombis sorozatra fáj a foga: Walking Dead, rohadt jó!:) De nem úgy Lindqvistnél, mert itt abszolút veszélytelenek. Csak haza akarnak menni...
Szóval az alap jó. A további történetfelépítés is jó. Szépen lassan haladnak a karakterek előre, próbálják kibogozni, hogy mi a jószagú szentszar van itt, és mit kezdjenek a visszatért kedvessel.
Abszolút egyedi színfolt, mert annak ellenére, hogy zombis - bár a könyvben kerüli mindenki, még az író is, ezt a kifejezést - nem a túlélésen van a hangsúly. Így nem is igazán horror ez, mint inkább thriller. A kis lelkedre akar hatni, és nem a félelemfaktorodat feszegetni.

Fúú, jut eszembe.
Forgatod, és ilyenek bökdösik a szemed: megrendítő... hátborzongató... felnőtteknek ajánljuk! Hátööö, okké. Deakkor kinyitod, és kapod ezt: Vigyázz, mert ÜT! éééééés egy oldalnyi szöveg, hogy kik olvashatják, és kik nem.
Nna :) Nem árt odafirkantani, hogy csak felnőtteknek, vagy valami ilyesmi. Ha másért nem, hát azért, mert a kalandra vágyó 15+ éves majd ezért kapja le a polcról :D De ez így mind szerintem kicsit túlzás, főleg azért, mert annyira épp nem durva a könyv. Sőt... Node, nem vagyok én kiadó. Igényes és szép a kiadás, csak ez kicsit bökte a csőröm.

Szóóóóóval L. jól ír. Nekem nagyon bejön a stílusa. Választ egy témát, kicsepegteti egy kicsit a szokásos zsánereket belőle, elfordítja egy kicsit, és elkezdi építeni a feszültséget, amit csak a legutolsó oldalon hajlandó abbahagyni. Magyarul, egész nap előtte tudok ülni/feküdni, csak a megfelelő pózokat kell megtalálni. (Elképesztő, milyen ülő-fekvőhelyzeteket tudok felvenni. Soha nem kényelmes egyik sem, a fekvéses változatnál meg fennáll a bealvás lehetősége is.
Bár még mindig jobb, mint a monitor előtt ficánkolni... dekéneegyebookreader.)
Úgyhogy, ha tetszett a Hívj be!, akkor ez is fog. Ha izgalmas, nem csapbólcsöpögős, pörgős, élvezetes thrillerre (jóvan, legyen horror is) vágysz, akkor itt van az Élőhalottak!
+ az alcímért! (Hogyan bánjunk velük?) :D
Még annyi, hogy érdemes lenne egy Marilyn Manson CD-t mellékelni a könyv mellé. Az egyik szereplő ugyanis nagy rajongó, és ha nem riaszt el ez a stílusú zene, akkor tuti, hogy Mansont fogsz hallgatni a könyv közben. Meg utána.

2012. október 7., vasárnap

Ha nem, hát nem.


Csúnya dolog, vagy nem, ismét megesett, hogy egy-egy könyvet félrelöktem. Ha magyarázkodnom kellene, akkor annyi lenne az ok, hogy elképesztő hangulat csapongásaim vannak mostanság. Pl. olvastam Straubot, amit tök jó volt, élveztem, meg minden, míg meg nem néztem a Prometheust. Kaptam egy nyaklevest, és nekem sci-fi kellett. Elkötelezett Alien-filmek nézésbe kezdtem, éééés mindjárt nem tetszett annyira a Ghost Story. Nem a könyv hibája, hanem az enyém. Mindezek ellenére bűnnek éreztem volna nem befejezni, főleg, hogy mindössze a 20%-a volt még hátra. Úgyhogy lenyomtam a torkomon. És nem bántam meg.

Volt még olyan, hogy A prímszámok magánya... nohát, majdnem eljutottam a feléig, az eleje tetszett is. Aztán mikor elővettem egy cseppnyi kíváncsiság nem volt bennem. Mi lesz a szereplőkkel, vagy hova halad a történet, nem érdekelt. Úgyhogy hagytam azt is.
Belefogtam újra a Történészbe, mert beugrott, hogy én azt hogy szerettem. Nno... igen, egyik kedvenc könyvem, de újra nem lesz olvasva. Valahogy nem ugyanolyan, hogy vágom a sztorit. Nem köt így le. Szépen van megírva, jók a leíró részek is, meg minden, de nekem újra - nem.

Így járt még Burroughs Marsának hercegnője. Van ugye a film... öööö... John Carter! Na, az rohadt jó volt. Megnéztem, aztán láttam, hogy van könyv. Hámondom, ez érdekel. A könyv rövidke, és (szerintem) nem jó. Egyszerű, túlságosan is. Nem jött be a stílus, azok után, hogy úgy tűnt, a filmesek komolyabban vették az egész sztorit, mint maga Burroughs. Úgyhogy a rajongóktól elnézést kérek, nem lehúzni akarom, mert maga a történet rohadt jó, különben nem tetszett volna a film sem. De ez azon ritka alkalmak egyike, mikor a film sokkal jobban sült el, mint maga az írott változat. Ilyen is van.
Éééés még a Földmély titka a Gordon - William páros földalatti urban - ifjúsági - fantasyjének második kötete. Lekötött majdnem a végéig, bár valahogy nem volt meg ugyanaz a "varázs", mint az első kötetnél. De az utolsó 150 oldal már messziről sem érdekelt. Igen, az már kevés, szégyelljem magam, hogy már annyit nem bírtam ki, de nem tetszett. My bad.

Viszont közbe-közbe találtam gyöngyszemeket. Befejeztem Rothfusst, ejdeszerettem. Rászántam magam Blockra, betörőset (Rhodenbarr), alkesz ex-zsarusat (Scudder) is kipróbáltam, mindegyik bejött. Talán Scudder a nyertes. Bernie vicces, de Matt bejövősebb.
Végre valahára elolvastam Az első szabályt Goodkindtól, Lindqvist második magyarul megjelent könyvét, az Élőhalottakat, most pedig Bacigalupi felhúzhatósát lapozgatom. Az utolsó 150 oldalt már nem akarom gyorsan, nyújtom inkább 1-2 napig.

No, jelentettem. Jövök majd hosszabb, egy könyves bejegyzéssel. Lusta voltam, és nem volt kedvem blogolni, csak olvasgatni másoknál.

2012. augusztus 13., hétfő

Stephen King: Hasznos Holmik

Sántikáljunk vissza néhány napra Castle Rockba, ahol már átéltünk ezt-azt, tudom, hogy hiányzik, akármennyire rémisztő is. Itt már keltek ki holtak a sírjukból, legalábbis mi meg voltunk róla győződve, hogy ez történt. Cujora emlékszik valaki? Nem is tárgyalom mi történt, persze, hogy nem felejtettük el.
Nno, most épp vihar előtti csend van. Mert nyugi, vihar az lesz. Legújabb fejlemény, hogy új üzlet nyílik. A város nagy részét birizgálja is rendesen, hogy milyen árut kínál majd, mert eddig csak a táblát látni:

"HAMAROSAN MEGNYÍLIK!

HASZNOS HOLMIK

ÚJFAJTA SZOLGÁLTATÁS"

Újabb nehezen kézbe vevős King. Úgy voltam vele, mint az A két Rose-zal. Kétszer kezdtem el. Első olvasás alkalmával eljutottam majdnem a 100. oldalig, aztán majd' egy évet pihent. Második nekifutás már idén volt, újra kezdtem az egészet, ezennel 200 oldal volt a teljesítmény (711 old. teljes egészében). Aztán múlthéten, hónapok után előkaptam, és folytattam a bizonyos 200 oldal után. 5-6 oldalt visszaolvastam, és minden oké volt, ki is olvastam néhány nap alatt. Hiába, van úgy, hogy egyszerűen nem illik a hangulatodhoz egy könyv. Olyankor - nekem -, jobb félretenni, mint erősködni, és hónapokig naponta 1-1 oldalt olvasni a nagy fehér testvéren ülve. Kinek hogy...

Szóval mindez nem a könyv hibája, mert a könyv nagyon jó. Az a fajta King, ami kisvárosban játszódik, sok szereplővel, sok ágy alá rejtett kis dologgal, amik az utolsó 150 oldal környékén szépen lassan, egyre sűrűsödve potyognak a nyakadba, biztosítva, hogy ott már egy szuszra megy le az egész. És én nagyon szeretem az ilyet. Gyerek karakter is volt benne, King őket elképesztő jól tudja fel-le pakolászni.
A sok szereplő miatt sok szálon is fut a történet, de elég közel vannak egymáshoz ahhoz, hogy ne legyen az a vége, hogy elunod, vagy összezavarodsz. Bár néha lehet pislogni, hogy ez meg ki a fészkes fene, mert mondjuk olyan 300 oldal után bukkan csak fel a nyitányban olvasható bemutatkozása után. De max. két bekezdés után leesik, és jön a nyugtató aahhhhhhhaaaaaaaaa, megvan, olvashatunk tovább.

Nem nevezném vérengzős horrornak. Horror nagymestere ide vagy oda, nekem több kell ahhoz, hogy azt mondjam, ez igen, este lehet visszagurulok a lépcsőn, ha a sötét lépcsőházban megmozdul valaki az egyik fordulóban. Van benne agy- és gerincvelő, de amondó vagyok, hogy lehetett volna sokkal több is. Azok a bizonyos csínyek lehettek volna néhol kegyetlenebbek is, és a végkifejlet, már ha ennyit kell rá várni, lehetett volna tocsogósabb. Nem feküdte volna meg a gyomrom. Lehet egyedül vagyok vele.

Igen sok karaktert megismerünk, Kingnek szokása bemutatni jóóó részletesen a mellékszereplőket is. Itt épphogycsak érzékelhető, hogy Alan Pangborn a központi alak, mert van olyan szereplő, akinek sokkal több része van az oldalakon szentelve. De ez így rendjén van.
Mivel ennyien voltak, természetesen akadt olyan, akit nem álltam, és alig vártam, hogy vége legyen az ő ténykedéseinek. Rosszcsont az, név szerint. Egy tipikus sunyi alak, jelentem, nálam sikerült negatívvá tenni, ha ez volt a cél.
A bizonyos bolt eladója/tulajdonosa, Leland Gaunt nekem nagyon bejött. Rejtélyes, Rosszcsontnál milliószor sunyibb. Körbelengi az a bizonyos ki a halál ez igazából légkör. Van ilyenem sokszor... valaki?

Szóval pacsi, a Hasznos Holmik egy jó King. Nem kedvenc, de nagyon jó.
Még két mondat a borítóról. Ocsmány. Szinte minden nyelven sikerült valami normálisabbat remekelni, miért pont a magyar kiadásé ilyen semmilyen? Mondjuk az Európa első King kiadásai nem épp a frenetikus borítóiról híres. Minden tiszteletem a kiadóé, mert olyan könyveket tudnak rittyenteni, hogy ihaj, pl. Kostova Történészére öröm ránézni, ha megfogom elfog egy hangulat, ha még ki is nyitom végem van. Bumm, bevallom, ma kezdtem olvasni újra, majd elmondom miért, ha valakiben esetleg elképesztő mértékű kíváncsiságot keltettem.


2012. július 26., csütörtök

van hipótok?

  "- Halló? - szólt a kagylóba vidáman. - Szervusz, Alan! Hogy vagy?... Akkor jó.
    Mosolyogva hallgatott egy darabig, de ha akkor kinéz a hall tükrébe, sikoltozásra kész asszonyt lát. Szerencsére nem leste a tükörképét.
   - Megvagyok, Alan - válaszolta. - Jól megvagyok."

Mert mindig, mindenki jól van :)

(Ja, Stephen King: Hasznos Holmik)

'Sakkor erről ez jut eszembe:

"Műszerekkel mérem, a nagy közömbösséget,
Túlcsordulnak a skálán a kapott eredmények.
Az otthon nevű részen, a panelrengetegben,
Embergépek élnek zavartalan csendben.

A szájukon lakat van, minden ablak zárva.
Kattanásig húzva a szívüknek cipzárja.
Ha éreznek is bármit, azt elcsomagolják,
Masnis dobozokba, majd szekrénybe szórják.

Ott egymásra torlódik a fájdalom, s a bánat,
Végig söpör rajtunk, ha utat tör magának.
Utat tör magának, minden szorongásom,
Az összes lenyelt könnyem, az összes csalódásom.

Szóra nyílnak az ajkak, de a levegőbe fagynak.
Rozsdás reflexszel még tagadni akarnak.
De kivetkőznek mégis a makacs hallgatásból,
És dobhártyák szakadnak szét az ordítástól.

Egymásra torlódik a fájdalom, s a bánat,
Végig söpör rajtunk, ha utat tör magának.
Utat tör magának, minden szorongásom,
Az összes lenyelt könnyem, az összes csalódásom.

Mossuk le hipóval, marjon le a csontig.
Mossuk le hipóval, súroljuk még addig,
Amíg kikopik belőlem, amit magamba véstem.
A sebek behegednek és kicsorbul a késem."


2012. július 16., hétfő

J. K. Rowling: Harry Potter and the Philosopher's Stone (Harry Potter és a Bölcsek Köve)

Ha valamiről azt mondom, hogy mindenki hallott róla, akkor Harry Potter mindenképp megy a listára. Bár a valódi célközönség az ifjú társadalom, életkortól függetlenül mindenki látott már legalább egy részletet az egyik filmből, szerintem még nagymuter is - muter szereti.
Mondjuk ami az ideális életkort illeti, ha létezik ilyen egyeltalán, akkor valahogy pont úgy a jó, hogy Harryvel egy cipőben járj életkor szempontból. Szerintem.
Mert ha kölyökként veszed kézbe az első kötetet, szivárványt hánysz, és köszönsz is el a korai lefekvéstől, míg be nem fejezed. Abba a dologba, hogy manapság mikor dőlnek le a kölykök, nem megyek bele... abba, hogy olvasnak-e, ráadásul Harry Pottert, mégúgysem.

Lefordítom, az eddigi mondandóm lényegét: nem szükséges elmondanom, miről szól. Úgyis tudod. 

Tavaly nyáron rámjött, hogy HP kell, így elolvastam a 6. kötetet, újra, és ejdejó volt. Idén nyáron meg minden ott kezdődött, hogy egyik májfrendem belecsapott a lecsóba, hogy akkor itt az idő megnézni a filmeket, én meg akkor előkaptam az első kötetet, mert nehogymár kimaradjak valamiből. De, ezennel, valamilyen csoda folytán rászántam magam, hogy angolul olvassam, de ne kapjam elő 5 oldal után a magyart kiadást, hanem végig idegenül olvasni. Kidüllesztem mellkasom, és bátran jelentem: elolvastam első könyvemet angolul. Az nem lényeges, hogy már szinte fújom kívülről, tehát ha nem is értettem valamit, úgyis tudtam mi van ott. Viszont becsületesen kiírtam fél oldalnyi szót, amivel sehogysem tudtam megbirkózni.

Ha valaki esetleg szeretne angolul, de még eddig valahogy nem, és esetleg szóba jöhet Potter, akkor nyugodtan. Ha egy-két szót nem is értesz, simán ki lehet következtetni, mert a nyelvezet nem bonyolult. Én annyira bátor vagyok, hogy a másodikat is angolul kezdtem el. Nemazért, hogy keménykedjek, de azért, valljuk be... nagy fenegyerek lettem :)))) (nemhogy valaki komolyan vesz!)


Nna. Még anno sikerült kölyökként megismerkedni Potterrel, és nagyon odavoltam érte. Várni kellett néhány kötet után a megjelenésekre, azt hiszem a negyedik akkor még váratott magára, úgyhogy óriási izgalomban voltam, mikor jött a hír, hogy megjelenik. Emlékszem, rohadt nagy fejfájással ütöttem fel, de legalább az első fejezetet végig kellett futni, mielőtt gyógyító horkolásba kezdtem. Aztán az ötödiknél felkeltem kicsit korábban, hogy legalább még egy fejezet lemehessen, mielőtt iskolába megyek, muter rosszalló nézését semmibe véve. Félévi dolgozatokra persze nem volt idő tanulni, mert pont akkor kaptam kölcsön, kizárólag pár napra a könyvet, s persze az volt az érdekesebb...

Mindezzel nem vagyok egyedül. Óriási felhajtás volt a kötetek megjelenése, éjfélkor kezdték árusítani őket Angliában, meg itt-ott, én emg néztem a TV-ben irigykedve, hogy vigyorognak a kölykök, mert nekik már emgvan az új Potter könyv.
Potter sikere abban rejlik, hogy mindenki szeret elvarázsolódni, kuncogni, izgulni, hátrahagyva saját baját. Ezért szeretik a felnőttek is, a kicsik is, a huszonévesek is. És ezért van pl kiadva komolyabb, felnőtteknek nem kínos borítóval is (magyarul sem ártana!), amiket szépen ide biggyesztek most, mert az úgy kúúúlabb :) 

Ami a filmeket illeti, szerintem azok is teljesen rendben vannak. Persze, a könyv a jobb, de most, ahogy belenéztem az első részbe olvasás után, még jó néhány párbeszéd is megegyezik a könyvével. Ahogy haladnak előre a részekkel persze elég sok dolgot kihagynak, megváltoztatnak, de hát nem igazán lehet egy filmbe belenyomni 500-600 oldalt, amik tele vannak akcióval.

Ja, van amúgy egy kis fél órás dokumentumfilm Rowlinggal. Visszamegy a kávézóba, a lakásba, ahol írta az első kötetet, elmondja milyen nehezen éltek lányával egyik napról a másikra, míg be nem robbant a könyv sikere. Ha valaki rajongó, biztos megnézi, akinek csak egy jó film/könyv, azt nem hiszem, hogy érdekelné. Csak mondom.

Nna... van Potter bejegyzésem.

2012. július 13., péntek

Edevis amen ahze erkyt docr amen

Említettem már, hogy újra Pottert olvasok. Teljesen bele tudok süppedni, az a bizonyos kabátkönyv kategória számomra, na de nem beszélni róla előre, szeretném megírni majd az első Potter-bejegyzésem.
Szóval, eljutottam így még csipásan ahhoz a részhez, mikor Harry a könyvtárból menekülve betéved a terembe, ahol Edevis tükre rejtőzködik. Mindig is egy nagyon jó kis résznek tartottam, még kölyökként is megfogott valamennyire, de most teljesen együtt tudtam érezni Harryvel (ilyen egy jól megírt egy könyv). Megszorongatta a kis lelkem az a bizonyos fél oldal, és még hátra van egy rész, mikor Dumbledore-ral beszélgetnek majd a tükörről, de jó lesz.

Nektek van olyan rész, akár Harry Potterből, már akkor, vagy teljesen más könyvből, amire rá tudtok mutatni, hogy na, ez igen, ez itt a kedvenc részem? Ami nagyon megnevettetett, vagy könnyorkánt fakasztott, akár csak tényleg, érezni tudtátok a leírt szavakat...
Nekem most hirtelen nem jut eszembe más, mert nem gondolkoztam rajta, de ezt most nagyon tüdőn vágott, úgyhogy megosztom.

2012. július 11., szerda

szösz

Sokszor olvasok újra könyveket, nézek újra sorozatokat, hallgatok egy albumot addig, míg már muter is ismeri a gitár és a dobszólót is, sőt, nem kizárt, hogy a szomszéd is. És ezt rohadtul tudom élvezni.
Jók az új dolgok, de úgy vagyok vele, hogy ha egyszer valami nagyon jó volt, akkor másodjára is ugyanolyan, ha nem még- jobb. Ezért néztem most meg kb. huszadjára a Jóbarátokat, és ezért nem sajnálom az időt megvonni egy új könyvtől, és újraolvasni a Harry Potter első kötetét, és a Gyűrű Szövetségét sem. (Harry Potter most, először angolul... véééégre rászántam magam).

Az ismert környezetbe mindig jó visszatérni. Megnyugtató, mintha újra elmennél egy baráthoz hetek után, és alapból kapcsolsz is ki.
Tudom, hogy sok blogos nem híve az újraolvasásnak, merthogy annyi- meg annyi új könyv van, de ki- hogy áll hozzá. Én újra azt az időszakomat élem, amikor szinte semmi sem tetszik, és folyamatosan új könyvbe kezdek, persze be nem fejezem. Úgyhogy ilyenkor talán jobb is, ha régi kedvenceket veszek elő.

Apropó, Harry Potter. Ti észleltétek, hogy ciki (de nem szeretem ezt a szót) szeretni a Harry Pottert? Mint ahogy ciki olvasni is itt-ott. 'Sakkor újra ide lyukadtunk ki, hogy miazmááá, hogy olvasol? Harciasabb molyok ilyenkor beindulnak, hogy nehogymár én legyek a hülye, mert kézbe kapok egy könyvet, és mi hülyézzük le a másikat a végkifejletben. DE, megvan ennek a rosszabb oldala is. Futottam bele olyanba, hogy egy rendszeresen olvasó valaki mindenkit hülyének nézett, aki nem olvas. Mert az olyanoknak nincs semmi gógyijuk, nincs szókincsük, hülyék, nem tudnak semmit. Höhö... álljunkcsakmeg.

Az olvasás sem jelent mindent. Attól, hogy én elolvasok x fantasy könyvet, rohadtul nem leszek okosabb senkinél. Ismerek olyanokat, akik nem szeretnek olvasni, mégis sokkal értelmesebb emberek, sokkal szebben használják a nyelvet, mint akármelyik könyvkukac. Őket más dolgok kapcsolják ki, éééésakkormivan?
Kicsit most ez olyan, mint Nita bejegyzése, hogy mindenki azt olvas, amit akar. Mindenki azzal kapcsolja ki magát, amivel akarja. Ne ítélkezzünk már non-stop. Lehet, sőt, kell is legyen saját véleményed, amit hangoztatni is lehet, nyugodt szívvel. Pl. szerintem ez a Fifty Shades of Grey egy baromság. De ettől még senkit nem fogok hülyének nézni, csak azért, mert ő elolvasta, szereti, esetlegesen még a kedvenc könyve is. Ez olyan, mintha csak azokat az embereket nézném normálisnak, akik két gömbre kötik a cipőfűzőjüket...

Kicsit most olyan voltam, mint egy bizonyos író... ragozom a semmit. Node annyi baj legyen. Abba is hagytam. (visszaolvasva a nap szava az olyan... de lusta vagyok átírni; nem olyan nagy baj az:)

2012. július 9., hétfő

Drugs Bunny: A sárga kapszula

Elég gyakori, hogy valaki nincs megelégedve a testével, a súlyával, a sörhassal, a kondíciójával. Lehet az nő, vagy férfi. Annyi, hogy a hölgyeknél nagyobb a probléma, mert ugye ők folyamatosan fogyni akarnak, feszesebb combokat, formásabb feneket, lapos hasat. Mindezt persze anélkül, hogy valamit tegyen érte. 

AKINEK NEM INGE... (jobb elmondani így előre :)

Tele ugye a net, a TV, és a sok WC-papír magazin az ilyen-olyan sztárdiétákkal. Na, ha elolvasod ezt a könyvet, megtudod, azok mennyit érnek. Szart se.
Egyél csak gyümölcsöt; ne egyél, csak kizárólag levest; ne igyál, csak vizet... éééééés két hét alatt ragyogni fogsz. Vágom az ilyesmiket, mert két évig leányzó volt a lakótársam (egy évig kettő is), és ő(k) próbálgattak ezt-azt. Persze mind hatástalan volt.

Nnnamost nem akarom elmondani röviden, hogy mit kell tenni, és mit is jelent egy normális edzés, milyen az egészséges, normális étrend, ami segíti a normális alak, kondíció kidolgozását, mert akkor fölösleges elolvasni utána a könyvet. Rövid, tele infókkal, nem hülyeségekkel, és még humoros is itt-ott.
Rengeteg buta tévhitet eloszlat, lévén, hogy nem egy Norbi update könyv, hanem egy testépítőé, egy olyan emberé, aki nem a médiában maradás miatt ad ki könyvet, hanem azért, hogy tájékoztasson, segítséget nyújtson, mind a kezdőknek, mind a haladóknak (ha rászorulnak). Ahhoz, hogy lefogyj, stb. meg kell változtasd az étrended, a felfogásod, edzened - sportolnod kell. Anélkül nem érsz el semmit. Lehet, hogy súlyt veszítesz a koplalással, vagy a buta fogyasztóteával, esetleg valamilyen tablettával, de az nem feltétlenül azt jelenti, hogy azt veszíted el, amit akarsz, a zsírt. Hanem az izmot. Roncsolod a belső szerveid. Néhány kiló mínusz, de mozgás nélkül úgyis visszaszeded, és még egészségtelen is leszel.

Bár testépítő írta, nem csak akkor nyújt segítő kezet ez a néhány oldal, ha te is ezt a példát szeretnéd követni, versenyekre akarsz járni. Fogyni, izmot felszedni, egészségesen élni tanít meg. Ha hiszel neki, és akarod, vagy hajlandó vagy a változtatásokra. Én most tök komolyan gondolom, hogy összeszedem magam, és nekiállok így élni, és nem napi egyszer zabálni, aztán a székben fetrengeni, mert annyira tele vagyok, hogy instenmegments, hogy innen felálljak. Ezt műveltem, nem másról beszélek, hanem magamról.

Én annyira élveztem olvasni, hogy azt mondom, akkor is megéri, ha nem tervezel súlyzókkal edzeni, fogyni, csak szeretnéd megérteni mi is ez. Miről szól, és mi a helyes útvonal. Nem árt elfelejteni a szteroidozást, és a hülye "mit szecc'?" kérdéset sem. Ha valaki sok izommal rendelkezik, nem azt jelenti feltétlenül, hogy telenyomja magát a sok marhasággal, hanem lehet az sok év komoly munkája is. Persze kivételek mindig vannak, de ne mindig a hülyeség határozza már meg az életünket.

Rendhagyó könyv az eddigi olvasmányaimhoz képest, de most épp ez a téma érdekelt, és egy jóbarát (:D) azt mondta, ezt érdemes. A könyv megvásárolható természetesen könyves oldalakról, vagy egyenesen a sajátjáról, de ingyen is letöltheted, teljesen legálisan, csak regisztrálnod kell a http://shop.builder.hu/-ra, és kész.

2012. július 1., vasárnap

A hét főbűn

Most botlottam bele facebookon. 
Corey Taylor, a SlipKnot és a Stone Sour énekese könyvet írt Seven Deadly Sins címmel. Nem tudom, ki mennyire ismeri, hallgatja, szereti őket/őt, de hátha akad valaki, akit érdekel.

A könyv önéletrajzi ihletésű. Központban, ahogy a cím is enyhén sugallja, a hét főbűn áll, Corey szemszögéből. De nem írom át, hanem lelopom a metalworld-blogról Corey átfordított szavait, tessék parancsolni:

"A hét főbűnről szól, valamint arról, hogy miért is nem gondolom mindegyikőjüket bűnnek. Ezek csak emberi tulajdonságok. Emberi hibák és olyan dolgok, amiket mind megtapasztalunk. Nekem ezek csak a humanitás részei. A könyvben történeteket mesélek el a múltamból az én sötét és komoly humorommal vegyítve. Eléggé izgatott vagyok a kiadás miatt."

"Már régóta akartam írni egy könyvet, de mióta Tom, Dick és Harry is írtak egy önéletrajzot, én nem akartam ugyanezt csinálni. Úgy állok hozzá az íráshoz, mint a zenéhez: nem akarom azt csinálni, amit valaki más is csinál."

Jelentem, jelenleg teljesen be vagyok zsongva :)) Rég Slipknot rajongó vagyok, a Stone Sourban is követtem Coreyt, mert naaagyon tud a fickó. Mindeféle téren, ami a zenét illeti... ééés akkor tessék, itt egy könyv is tőle. Fúú... nagyon kell most nekem. Kb. ezzel tudom majd rávenni magam az angol nyelvű olvasásra, mert a téma is nagyon érdekel.

Hangoskönyv formában is megjelent, természetesen Corey olvasta fel. Annyi pluszt nyújt a hallgatható forma, hogy állítólag plusz tartalom található rajta... na, nemtom, én boldog lennék csak a könyvvel is.  



2012. június 29., péntek

One Week - Egy hét

Rég nem jelentkeztem. Nem fejeztem be semmit, csak sorra kezdtem a könyveket, így nem is volt miről. De most nekiültem valaminek, úgyhogy majd jövök becsületes könyves bejegyzéssel, addigis itt egy rég tervezett post. Újabb film kerül fel a polcra, hátha meghozom mások kedvét is hozzá.

Lehangoló, tudom, de képzeld el, hogy elájulsz, összeesel, bevisznek a kórházba és mikor magadhoz térsz, azt a hírtkapod, hogy rákod van. Végső stádium. Megpróbálhatod a kezelést, mert ugye a remény hal meg utóljára, de csupán egy heted van hátra.

Te mit tennél? Elmondanád valakinek? Befeküdnél a kemónak, és végigzombiznád az utolsó napjaid, vagy inkább olyasvalaminek adnád a fejed, ami boldoggá teszi azokat? Persze, lehet, hogy hatni fognak a gyógyszerek, de ezt már te döntöd el: mennyire vagy optimista, vagy mennyire hiszel az orvostudományban - akár a csodákban.

No, itt egy film, ami erről szól. Ben Tyler döntéséről. Ő így éli meg azt a bizonyos hetet. Vesz egy motrot, és uccu neki...
Nem mondok többet az eseményekről, legyen minden új, ha esetleg valaki megnézi.

Vannak olyan filmek, amik végezetével, az utolsó képkockák után csak bámulod a stáblistát, és hallgatod a záró dalokat. Na, nekem ilyen volt a One Week. Nem kell feltétlenül vígjátékot, vagy mittudomén milyen vidám filmet nézni ahhoz, hogy jó kedv, élni akarás kerekedjen. Legalábbis szerintem. Igaz, hogy inkább olyan keserédes szájízem maradt utána, de olyan jó volt nyámmogni rajta.

Teljesen kimeredtem, egész nap csak néztem magam elé, hallgatva a betétdalokat - mert gyorsan le is kalózkodtam a netről őket. Kavargott bennem annyi, de annyi minden, hogy ihaj. Folyamatosan azon agyaltam, hogy én mit tennék ebben a helyzetben, és teszem ezt néha a mai napig. Eszembe jut a film, és kezdődik is a gondolatmenet... sokra nem jutok, de elvagyok magamnak.

Nektek valami elképzelésetek van róla, mihez kezdenétek? Nem tudom, mennyire publikus, vagy szívesen megosztandó dolog, de ha esetleg valaki bepötyögi... érdekel, 'e van.

No, de a film! Érdemes megnézni. Dráma, de nem érfálvágós hangulatot hagy maga után, sőt... meglátjátok, ha megnézitek. Rohadt jók a betétdalok, teljesen a filmbe olvadnak; olyan tájak vannak itt-ott, hogy sejhaj... 
Nekem abszolut ment a kedvencek közé, az egyik valaha látott legjobb film. Ritkán fog meg egy film ennyire, de, mikor igen, akkor olyan jó. Úgyhogy most olyan jó, hogy láttam :D (úgysem nézel be ide, de köszönöm, Zsolt barátom a tippet :)

Aszondom megéri mindenkinek.


2012. június 1., péntek

...mit mondjak magának?

Játszadozunk még ilyet? Te mondd meg, hogy mit olvasok? Mert nekem nem elég 3 könyv olvasása, kézbe kaptam a negyediket... hátha ez most nem lesz annyira nyilvánvalóan, szembeöltően egyszerü.

- sorozat (a magyar fordítások száma nem teljes)
- nemrég készült az első könyv alapján film (amit tegnap néztem meg, és muszáj olvasnom is)
- az író egy másik - sokkal terjedelmesebb - sorozatával vált híressé
- science fantasy... mert se nem fantasy, sem nem sci-fi

Tessék, lássék... többet nem mondok, max annyit, hogy a film - nekem - rohadt jó volt. Nem renget meg a világodban, de szerintem minden a helyén volt. 

Öööö... kellemes hétvégét! :)

2012. május 30., szerda

Köszöntem, bocsánat

Clive Barker kárhoztatásáról kéne szó legyen, de nem lesz. Mefogadtam még év eleje körül, hogy nem erőltetek semmilyen könyvet, ha valamiért nagyon nyögvenyelős, akkor félbe marad. Eddig nem hagytam abba semmit - kivéve Koontzot, de az amúgy is újraolvasás lett VOLNA - úgyhogy most minimális bűntudattal búcsúzok Barkertől.

A könyv tartalmát nem mesélem el, a cím megnevezi a központi témát, szerintem elég ennyi. Amúgy is, olyan jó, ha az ember nem tud semmit a könyvről, és csak úgy kézbe veszi.
Tetszett, elvoltam vele. De valamiért a felétől odébb már nem vagyok kíváncsi rá. Lehet, hogy ezzel most óriási dolgok maradnak ki, de egye fene, akkorsem... Bár Barker jól ír, felkelti az érdeklődést, jók a karakterek, megvan az egyedi stílusa mindennek a könyvben, nekem most mégsem. Lehet máskor, vagy más könyvet, mert pl. a Korbács nagyon piszkálgat, és az Abaratra is kíváncsi vagyok.
Inkább újra elővettem A Gyűrűk Urát, és nagyon jól esik. Fogom a Tolkienes merengőmet és fénysebességgel fejest bele... :)

Ti hagytatok már félbe könyvet idén? Könnyen megy a félretolás, vagy csak komoly sóhajok utján, fejcsóválgatással fűszerezve? Vagy egyeltalán nem hagytok abba könyvet, mert az főbenjáró bűn?

2012. május 10., csütörtök

csókolom

Ha meglátok valakinél egy ilyen nem könyves bejegyzést, nekem is kell egy. Nehogy kimaradjak valamiből. Most épp a Nimáét láttam, sakkor megkívántam.

Szóóóuval, kicsit leléptem a molyról. Nem hívogatott mostanság. Van mikor elkap a feelingje, és egész nap ott ülök, de most nem kellett. Bekukkantottam, van-e csillagom, oszt annyi. Amúgy sem voltam soha egy központi alak, úgyhogy hiányérzetet sem keltek senkiben. Meg lehet ezt csinálni drámai többszáz karakteres méregbomba-karc nélkül is. Nem kell fenegyereknek lenni hozzá. Na bumm, vegye magára valaki gyorsan, intsen be. Nem gondolok senkire, csak láttam ilyeneket. többségében nem is figyelteké, úgyhogy persze, hogy nem tudok nicknevet.

Olvasom Rothfuss II.-t. Bitangjó. Nyúzom-húzom, hogy ne nyávogjak majd, hogy olvasnám, de nincs. Benyomtam közbe a Tizenhármat, jó volt, elmondtam itt lenn milyen volt, de ahogy látom egyedül vagyok a tetszésemmel - felháborodok néha könyvekben a magyartalan mondatokon, aztán én is olyanokat írok itt... dehát nem vagyok író, el lehet fölöttem siklani, szeretek néha össze-vissza beszélni. :D

Nima említette, hogy szeretne kissé elhatárolódni a népszerű könyvektől, másokat olvasni. Tetszik az ötlet, én is ezen vagyok mostanság. Már, ha találok magamnak valamit. Mert nem mindig sikerül, és akkor jön a moly-blog páros, ők a biztos források. Clive Barkert is tök jó most olvasni, úgy, hogy nem igazán tudok róla sokat, főleg, hogy a fülszöveg sem mond igazán semmitse. Nem ítéltem meg előre, hogy ez most jó, vagy rossz könyv. Nem várok el semmit. És ezt élvezem. Kajtatok még ilyesmit. Vagy legalább olyat, ami épp most nincs a toppon. Valahogy így.

Szép az idő. Szoktatok kiülni - feküdni valahova a szabadban olvasgatni? Én minden második nap betervezem, de Csipa - a kuta, akire jelenleg vigyázok - nem igazán dől le mellém, folyamatosan menne magának, és ha rángatja a karom előre - hátra, sehogysem tudom elképzelni az olvasást. Ha épp hangulatában van, és bent vagyunk a lakásban, akkor sem hagy olvasni. Vele kell játszani. Szeret ráülni, vagy épp ráfeküdni a könyvre... eszembe se jusson, hogy előkapjam :)) Nem rongálja őket mondjuk csöppet sem, úgyhogy semmi gond. 

Ja, fantasyt kajtatok még manapság. Nem Novikot, nem Ködszerzetet, bár őt biztos szeretném. Valami jókis hagyományosat. Kisfaluból uccu neki világot menteni. Lehet újra előkapom Robert Jordant. Első két kötetet olvastam csak amúgyis, és alig emlékszem rá. Mást nem nagyon találok, úgyhogy kb ő marad.

Valami játékot nem kreálunk ebből a nem túl felkapott könyv olvasásból? Mittomén, mindenki átvesz egy olyan könyvet egy másik blogostól, akiben megbízik - vagy nem -, ami nem túl olvasott mostanság, és persze ő sem olvasta, aztán jön egy bejegyzés róla? Ha csak három-négy embernek van kedve hozzá, én annak is örülök. Ha nem, tudom, hogy hülyeség, és nem pattogok tovább... :))

No, ennyi voltam. Kellemes, pihenős hétvégét! Köszönöm széken :)

2012. május 2., szerda

Wolfgang & Heike Hohlbein: Tizenhárom


Thirteen árva maradt (lassan ez követelmény, ha fiatal a főhős:). Anyja hátrahagyott számára egy levelet, amiben tájékoztatja, hogy létezik neki nagyapja. Így a kislány, pár nappal a tizenharmadik születésnapja előtt repülőre száll, hogy sok viszontagság árán, amik történte után már nem igazán tudja, hogy bedilizett-e vagy sem, megérkezik a nagyfaterhez.
Az ősz, hórihorgas égimeszelő férfi azonban nem egy hétköznapi házban él. Oké, hogy hatalmas, régi és kissé rémisztő, de sokkal többet rejt, mint amit amúgy is elképzelni lehetne róla. És akkor a nagyapa most kinek az oldalán is áll, és ki is ő valójában?

Nagyvonalakban.

Megindultam a könyvátrba, hogy én most ellopom, és újraolvasom Eddings Elenium trilógáját, de a könyvtár zárva volt. Pár nap múlva újra próbálkoztam, de akkor a nénike, aki szerintem ösztönből nem csíp, nem engedett tivornáyzni, mondván, hogy nem ad könyvet, míg vissza nem viszem az összeset. Mert Cortázar itt maradt Kolozsváron. Lehet, hogy ez teljesen normális, de nem nálunk. Alig járnak páran a könyvtárba, a szabályok lazák, örülnek, ha megy valaki. De nem a így a Sátán felesége. Úúúúgyhogy letámadtam szobatársam polcait, így jött velem a Tizenhárom, többek között.

Tetsztett már az eleje is, pörögnek az események, te sem tudod mi a fene történik, mert szusszansz, és megint rohanni kell, vagy vakarni a fejed, hogy fúúú, itt mi lesz? Bár kicsit furán álltam a könyvhöz, okot nem tudok mondani, de valamiért nem akartam komolyan venni. Volt egy olyan hülye - alaptalan - sejtelmem, hogy nem lesz megmagyarázva megfelelelően minden, és nem kapom meg a várt csattanót az utolsó oldalakon.
Mert minden nagyon szépen fel van építve. Szépen halmozódnak a titkok, a rejtélyek, a válaszra váró kérdések. Akció téren is minden igényem ki volt elégítve, volt időm ismerkedni a mellékszereplőkkel is - valamiért ezt nagyon elvárom mostanság. Miután ezek megtörténtek persze hajlandó voltam komolyan venni az egészet, és hagyni a fenébe a hülyeségem.

Thirteent, a főszereplő lánykát, hol szerettem, hol nem. Nem hisztis, nem buta, vagy idegesítő, de nem volt az a deszeretem alak sem. Lehet kicsit az bökte a csőröm, hogy 12 évesen hogy csinál már ilyeneket, meg hogy bír ennyit... mintha ez lett volna az első olyan ifjúsági könyvem, ahol fiatalka karakterek megmentik a világegyetemet is akár. Hát, mondom, valamiért gagyinak könyveltem el.

No, szerencsére nem lett igazam, a 100-akárnyanyadik oldal után már minden renben volt a fejemben is. Azt mondom, hogy az igényesebb kategóriába tartozik a regény. Nem tőmondatos, nem csak kifejezetten a dolgok pörgésén van a hangsúly, és nincs is vége 200-300 oldal után. Pont az a fajta, amit olvassanak csak bátran a már hivatalosan nem gyerekek is, a felnőttek. Mester Tamás szavaival élve (eegen, csípem a fickót), nem kell felnőni, a felnőttek hülyék. Én nem leszek hajlandó ízig-vérig felnőni, fogok nézni meséket, és ilyen könyveket is fogok olvasni, mert úgy igazából, szerintem, kortól függetlenek. Aki szereti, az szereti, legyen akár 15, vagy 45 éves. Ha szórakoztatja, és élvezi, nehogymár ne olvasná, csak azért, mert ifjúsági.

A címadó szám végigfolyik a történeten becsületesen. A legtöbb dolog 13-as, 13., vagy 13 * 13. Mindez nem zavaró, annyi, hogy már nem lepődsz meg, ha újra felbukkan, sőt, tudod előre, hogy pl. azok a lépcsőfokok bezony 13-an lesznek. Vannak még a Tizenhármak, Thirteen 13.-án született, 13:13:13-kor, a 13-as szobában volt az édeasnyjával, 13 nap múlva hagyták el a kórházat, a 13-as számú taxi szállította őket haza, 13 hetesen mosolygott először éééés így tovább. Mindezek után annyit elvártam, hogy 13 fejezetből álljon a könyv, és köszönöm, így lett.

A zárlat is tetszett, bár lehet nem csömöltem volna meg még egy alig pár oldalas epilógustól, de sebaj. Fúú, el ne felejtsem, hogy tetszett, hogy egyszercsak egy bizonyos oldalon ketté vál a szöveg, úgy néz ki, mint a Biblia pl. Nem tudtam hirtelen hova tenni, de imádtam benne, hogy két síkon folyik onnan a történet. Ilyet még eddig nem láttam, úgyhogy oda meg vissza voltam az ötlettől.
Ami viszont kicsit zavart néha-néha, hogy akad néhány fordítói hiba, 1-2 mondat magyartalanra sikerült, de épp hogy csak... nem zavaró a mennyiség. Gyakori még a dőltbetűzés, amit néhol nem tudtam hova tenni, mert nem kellett az oda, de mivel én is ezt művelem újabban, vegyük úgy, hogy meg sem szólaltam.

Ki ne hagyjam még így a végén Vuss-t, a denevért, aki tud beszélni is. Nincs otthon a mi világunkban, így rácsodálkozik egy-egy dologra. Pl. mikor Thirteen fogat mos, elkönyveli magában, hogy a leányzó beza megveszett, a WC-t kis fürdőkádnak nézi, meg is kérdezi minek olyan kicsi, ésatöbbi. Ő a fő poénforrás, nekem nagyon bejött, ő is kapja a KK, azaz a kedvenc szereplő kitüntetést, gratulálok.

 
"– (..) A nevem Vuss, és ezt jól vésd az eszedbe! Még hallani fogsz róla!
– Vuss?!
– Igen, Vuss! – válaszolt a bőrpatkány. – Mert ez az utolsó hang, amelyet a legtöbb ellenségem utoljára hall életében! – Elengedte a gerendát, kiterjesztette a szárnyait, és körözni kezdett Thirteen körül. – Látod? Így! – Lecsapott Thirteenre, az utolsó pillanatban irányt változtatott, és azonnal újabb támadásra indult. – Vuss! És vuuuss!"

Becsületesen nyerítettem, mikor Peter, Thirteen barátja (akinek mindenáron angolul akartam olvasni a nevét, de NÉMETÜL kell) javasolja, hogy nevezzék át Puff-ra, mert olyan csali, és szeleburdi, hogy denevér létére mindennek nekimegy.

Tessék olvasni, szerintem érdemes. Nagyon tetszett, örülök, hogy olvasásra került. Valamiért nincs túl nagy híre, bár sok könyvet fényévekkel lenyom, amik csak úgy ni itt vannak mindenhol, hogy dejók, aztán egy kalap fos is többet ér náluk, már elnézést. Ahogy nézelődtem, szép számmal van még Hohlbein könyv, és szeretnék még olvasni, mert ezzel a könyvért pacsit adok, hátha a többi is ilyen.

2012. április 17., kedd

13

Az emberek szeretik a babonákat. Jó, ha van mitől félni. Valahogy ezt a következtetést vonom le, mert ha épp valami csoda folytán nincs semmi baj, fellélegezhet, akkor kitalál valamit. És ez nem feltétlenül a modern emberre értendő, hanem úgy cakli-pakli, mióta lett egy kis gógyink.

Mert ugye hány, meg hány világvége volt már, szerencsére mind túléltük. Ennyi tapasztalattal már meg sem fog kottyanni a majáké, ami bizony idén esedékes. Megunták tovább készíteni a naptárukat, mi meg ezért fogunk meghalni, ha esetleg valaki nem hallotta volna még: 2012 december 21.-én. Juuj.

Ha meg mégsem, akkor jövőre biztosan, végül is 2013 lesz... de két év múlva sem késő. Vagy azután. Vagy azután...
Félni kell még a fekete macskától is. Vigyáztam egy kis lurkóra két hetet, aki a tenyeremben is elfért, mert nehezen találtunk neki gazdát. Méghozzá azért, mert fekete volt, és úúúristeneste átharapja a gigám alapon senkinek nem kellett. Nembaj, esténként elaludt rajtam, aztán végül csak hazavitte valaki. :)
A csúnya és alattomos dolgok közé tartozik még a létra is - át ne menj alatta -, a tükrök - le ne ejtsd! -, VAGY épp egy fél oldalnyi anymenés, amit mailben kapsz, és tovább kell küldd, hogy a szerelmi életed, vagy szeretteid egészsége teljesen rendben legyen. Ja, és a 13-as szám.

Mondjuk, ha van olyan ember, aki attól fóbiázik, hogy egy kacsa figyeli állandóan, akkor miért ne lenne olyan, aki a 13-as számtól retteg. Készülj, mert van neve: triszkaidekafóbia.

Olvasom a Hohlbein páros könyvét - Tizenhárom -, és gondoltam kicsit szétnézek mit fogok megtudni erről a számról esetleg. Hát túl sokat nem, de amit találtam, azt megosztom, hátha valakit érdekel.
A kezdet talán a keresztényekhez köthető, mert ugye az utolsó vacsorán 13 személy volt, Jézus a 12 apostollal. Ehhez jöjjön akkor már a péntek, ami alapból szerencsétlen nap, mivel ezen a napon feszítették keresztre a Megváltót. Kész.
De az ókori rómaiak is a rombolás számának, jelképének tartották. A skandinávok Lokit a 13. istennek vélték, ő meg elég bosszúságot okozott mindenkinek (bár nekem az egyik kedvencem, bárki bármit is mondjon).
Azért is lehet baljós, mert egy évben 13 telihold van. Nna? Féltek már? Van még...

Jack the Ripper, Charles Manson és Theodore Bundy sorozatgyilkosok neve is 13 betűből áll. Ráadásul a templomos lovagrend elleni per is 1307 péntek 13-án történt.
A kedvencem Arnold Schönberg, egy oszták zeneszerző. Ő is traszkoidekafób volt. Kijelentette, hogy 76 éves korában ő meg fog halni, mert 7+6=13. Ez be is következett, de ha ez nem lenne elég 11:47-kor távozott, azzaz 13 perccel éjfél előtt, és ha összeadod az időpontok számait (1+1+4+7) akkor is 13 az eredmény. Ezek után nem meglepődni azon, hogy Schönberg 13-án született.

Ez annyira súlyos tud lenni, hogy rengeteg szállodában nincs 13-as szoba, inkább 12A - 12B. Egyes utasszállító repülőgépeken nincs 13-as üléssor. Felhőkarcolókban, magas épületekben kihagyják a 13. emeletet, ott nincsenek irodák, ott helyezik el a szellőztető rendszert, vagy valamit. Érdekes, hogy egy szám mennyire hatással van az emberekre. Csak be kell mesélni alaposan magadnak, és retteghetsz is.

Vannak más számok is, érdekességképp. Az olaszok a 17-től félnek, a japánok és a kínaiak pedig a 4-estől. A magyaroknak meg ugye van a heten, mint a gonoszok szólás, ami szintén baljóslatú szám. Csak nem sokan foglalkoznak vele, mesélőkön kívül :)

És itt kifogytam. Érdekesnek tartom a babonákat, rohadt jó ötletforrások tudnak lenni akár egy könyvhöz is. Pl. itt ugye a Tizenhárom, ahol a főszereplő kislány neve Thirteen, 13-án született, az orvosok, ápolók szerint 13 óra 13 perc 13 másodperckor, anyja a 13-as szobában feküdt, és a taxi, ami 13 nap múlva hazaszállította őket is a 13-as számot viselte. 13 hetes volt, mikor először nevetett, 13 hónapos és 13 napos, mikor megtette első lépéseit. Az egész életét körülöleli ez a szám, így kapta apjától a Thirteen becenevet is. De egyenlőre elég, majd ha befejeztem írok róla.

A legjobb... esküszöm, hogy tök véletlenül, de péntek 13-án kezdtem el olvasni a könyvet :D Másnap esett le, még örültem is neki :))

2012. április 14., szombat

rajongás (álá ZeroFriends - In Flames)


Nno, legyen egy ilyen is, hogy megcsókolom egy bejegyzésen keresztül egy-egy kedvenc talpát. Egy kicsit a jelenlegi sablonról, és a fejlécről fogok beszélni.

Van egy olyan kollektíva, hogy ZeroFriends. Olyan fickókból áll, akik művészkednek, persze modern köntösben. Festenek, rajzolnak, műveiket pedig pólókra, ilyen-olyan tárgyakra nyomják, vagy épp bekeretezve árulják, és én biza - majd ha egyszer sok pénzem lesz - felvásárolnám az egész raktárukat, és a budi fölé is a logójukat ragasztgatnám.

Nem tudom, ösmerős-e nektek az In Flames? Gőzöm sincs 1-2 blogoson kívül, hogy miket hallgat, így nem lehetek benne biztos. Egy metál együttesről van szó, akik melodic death metalt szolgáltatnak, méghozzá a legjobbat, ami csak a Föld kerekén létezik. Mindig is szerettek újítani, sokan ezért is szeretik őket. Mert bár, ha egy teljesen új dalt hallasz tőlük, felismered őket, de tuti, hogy valami újítás lesz a nótában. És így jött Andersnek (ének) az ötlet, hogy ő biza' nem fog egy fotót, vagy egy photoshoppolt vérfürdőt a borítóra biggyeszteni, hanem valami eredetivel kápráztat el mindenkit. Így jött a képbe a ZeroFriends, ahol Dave Correia, és Alex Pardee meg is rajzolta az album-artot.

A fejlécben a bagyoly buksis haver az A Sense of Purpose album kulcsfigurája, én négy éve vagyok beledilizve, biggyesztgetem mindenhova, boldog születésnapomra még agyagból megformálva is megkaptam, örültem is neki becsületesen. :) Úgyhogy eljött az ideje, hogy a blogot is uralja. A homályos, háttérbe szoruló kép Alex Pardee munkája, a betűk is tőlük vannak. Az In Flames-eseknek készült az is.
A hattér pedig a régi, csak szürke, és sötétebb. Nagyon sokat bajlódtam azzal a fejléccel, mert sehogy sem akart úgy kinézni, ahogy én szerettem volna, de végül ebben egyeztünk meg. Photoshophoz nem értek, így ez komoly Paint, és Irfan View közreműködéssel készült :D

Nem tudom ki mennyire rajongója az ilyen stílusnak, de azoknak, akik szívlelik, itt még néhány kép: :)