Köszöntem, bocsánat

Clive Barker kárhoztatásáról kéne szó legyen, de nem lesz. Mefogadtam még év eleje körül, hogy nem erőltetek semmilyen könyvet, ha valamiért nagyon nyögvenyelős, akkor félbe marad. Eddig nem hagytam abba semmit - kivéve Koontzot, de az amúgy is újraolvasás lett VOLNA - úgyhogy most minimális bűntudattal búcsúzok Barkertől.

A könyv tartalmát nem mesélem el, a cím megnevezi a központi témát, szerintem elég ennyi. Amúgy is, olyan jó, ha az ember nem tud semmit a könyvről, és csak úgy kézbe veszi.

Tetszett, elvoltam vele. De valamiért a felétől odébb már nem vagyok kíváncsi rá. Lehet, hogy ezzel most óriási dolgok maradnak ki, de egye fene, akkorsem... Bár Barker jól ír, felkelti az érdeklődést, jók a karakterek, megvan az egyedi stílusa mindennek a könyvben, nekem most mégsem. Lehet máskor, vagy más könyvet, mert pl. a Korbács nagyon piszkálgat, és az Abaratra is kíváncsi vagyok.

Inkább újra elővettem A Gyűrűk Urát, és nagyon jól esik. Fogom a Tolkienes merengőmet és fénysebességgel fejest bele... :)

Ti hagytatok már félbe könyvet idén? Könnyen megy a félretolás, vagy csak komoly sóhajok utján, fejcsóválgatással fűszerezve? Vagy egyeltalán nem hagytok abba könyvet, mert az főbenjáró bűn?

csókolom

Ha meglátok valakinél egy ilyen nem könyves bejegyzést, nekem is kell egy. Nehogy kimaradjak valamiből. Most épp a Nimáét láttam, sakkor megkívántam.

Szóóóuval, kicsit leléptem a molyról. Nem hívogatott mostanság. Van mikor elkap a feelingje, és egész nap ott ülök, de most nem kellett. Bekukkantottam, van-e csillagom, oszt annyi. Amúgy sem voltam soha egy központi alak, úgyhogy hiányérzetet sem keltek senkiben. Meg lehet ezt csinálni drámai többszáz karakteres méregbomba-karc nélkül is. Nem kell fenegyereknek lenni hozzá. Na bumm, vegye magára valaki gyorsan, intsen be. Nem gondolok senkire, csak láttam ilyeneket. többségében nem is figyelteké, úgyhogy persze, hogy nem tudok nicknevet.

Olvasom Rothfuss II.-t. Bitangjó. Nyúzom-húzom, hogy ne nyávogjak majd, hogy olvasnám, de nincs. Benyomtam közbe a Tizenhármat, jó volt, elmondtam itt lenn milyen volt, de ahogy látom egyedül vagyok a tetszésemmel - felháborodok néha könyvekben a magyartalan mondatokon, aztán én is olyanokat írok itt... dehát nem vagyok író, el lehet fölöttem siklani, szeretek néha össze-vissza beszélni. :D

Nima említette, hogy szeretne kissé elhatárolódni a népszerű könyvektől, másokat olvasni. Tetszik az ötlet, én is ezen vagyok mostanság. Már, ha találok magamnak valamit. Mert nem mindig sikerül, és akkor jön a moly-blog páros, ők a biztos források. Clive Barkert is tök jó most olvasni, úgy, hogy nem igazán tudok róla sokat, főleg, hogy a fülszöveg sem mond igazán semmitse. Nem ítéltem meg előre, hogy ez most jó, vagy rossz könyv. Nem várok el semmit. És ezt élvezem. Kajtatok még ilyesmit. Vagy legalább olyat, ami épp most nincs a toppon. Valahogy így.

Szép az idő. Szoktatok kiülni - feküdni valahova a szabadban olvasgatni? Én minden második nap betervezem, de Csipa - a kuta, akire jelenleg vigyázok - nem igazán dől le mellém, folyamatosan menne magának, és ha rángatja a karom előre - hátra, sehogysem tudom elképzelni az olvasást. Ha épp hangulatában van, és bent vagyunk a lakásban, akkor sem hagy olvasni. Vele kell játszani. Szeret ráülni, vagy épp ráfeküdni a könyvre... eszembe se jusson, hogy előkapjam :)) Nem rongálja őket mondjuk csöppet sem, úgyhogy semmi gond. 

Ja, fantasyt kajtatok még manapság. Nem Novikot, nem Ködszerzetet, bár őt biztos szeretném. Valami jókis hagyományosat. Kisfaluból uccu neki világot menteni. Lehet újra előkapom Robert Jordant. Első két kötetet olvastam csak amúgyis, és alig emlékszem rá. Mást nem nagyon találok, úgyhogy kb ő marad.

Valami játékot nem kreálunk ebből a nem túl felkapott könyv olvasásból? Mittomén, mindenki átvesz egy olyan könyvet egy másik blogostól, akiben megbízik - vagy nem -, ami nem túl olvasott mostanság, és persze ő sem olvasta, aztán jön egy bejegyzés róla? Ha csak három-négy embernek van kedve hozzá, én annak is örülök. Ha nem, tudom, hogy hülyeség, és nem pattogok tovább... :))

No, ennyi voltam. Kellemes, pihenős hétvégét! Köszönöm széken :)

Wolfgang & Heike Hohlbein: Tizenhárom

Thirteen árva maradt (lassan ez követelmény, ha fiatal a főhős:). Anyja hátrahagyott számára egy levelet, amiben tájékoztatja, hogy létezik neki nagyapja. Így a kislány, pár nappal a tizenharmadik születésnapja előtt repülőre száll, hogy sok viszontagság árán, amik történte után már nem igazán tudja, hogy bedilizett-e vagy sem, megérkezik a nagyfaterhez.

Az ősz, hórihorgas égimeszelő férfi azonban nem egy hétköznapi házban él. Oké, hogy hatalmas, régi és kissé rémisztő, de sokkal többet rejt, mint amit amúgy is elképzelni lehetne róla. És akkor a nagyapa most kinek az oldalán is áll, és ki is ő valójában?

Nagyvonalakban.

Megindultam a könyvátrba, hogy én most ellopom, és újraolvasom Eddings Elenium trilógáját, de a könyvtár zárva volt. Pár nap múlva újra próbálkoztam, de akkor a nénike, aki szerintem ösztönből nem csíp, nem engedett tivornáyzni, mondván, hogy nem ad könyvet, míg vissza nem viszem az összeset. Mert Cortázar itt maradt Kolozsváron. Lehet, hogy ez teljesen normális, de nem nálunk. Alig járnak páran a könyvtárba, a szabályok lazák, örülnek, ha megy valaki. De nem a így a Sátán felesége. Úúúúgyhogy letámadtam szobatársam polcait, így jött velem a Tizenhárom, többek között.

Tetsztett már az eleje is, pörögnek az események, te sem tudod mi a fene történik, mert szusszansz, és megint rohanni kell, vagy vakarni a fejed, hogy fúúú, itt mi lesz? Bár kicsit furán álltam a könyvhöz, okot nem tudok mondani, de valamiért nem akartam komolyan venni. Volt egy olyan hülye - alaptalan - sejtelmem, hogy nem lesz megmagyarázva megfelelelően minden, és nem kapom meg a várt csattanót az utolsó oldalakon.

Mert minden nagyon szépen fel van építve. Szépen halmozódnak a titkok, a rejtélyek, a válaszra váró kérdések. Akció téren is minden igényem ki volt elégítve, volt időm ismerkedni a mellékszereplőkkel is - valamiért ezt nagyon elvárom mostanság. Miután ezek megtörténtek persze hajlandó voltam komolyan venni az egészet, és hagyni a fenébe a hülyeségem.

Thirteent, a főszereplő lánykát, hol szerettem, hol nem. Nem hisztis, nem buta, vagy idegesítő, de nem volt az a deszeretem alak sem. Lehet kicsit az bökte a csőröm, hogy 12 évesen hogy csinál már ilyeneket, meg hogy bír ennyit... mintha ez lett volna az első olyan ifjúsági könyvem, ahol fiatalka karakterek megmentik a világegyetemet is akár. Hát, mondom, valamiért gagyinak könyveltem el.

No, szerencsére nem lett igazam, a 100-akárnyanyadik oldal után már minden renben volt a fejemben is. Azt mondom, hogy az igényesebb kategóriába tartozik a regény. Nem tőmondatos, nem csak kifejezetten a dolgok pörgésén van a hangsúly, és nincs is vége 200-300 oldal után. Pont az a fajta, amit olvassanak csak bátran a már hivatalosan nem gyerekek is, a felnőttek. Mester Tamás szavaival élve (eegen, csípem a fickót), nem kell felnőni, a felnőttek hülyék. Én nem leszek hajlandó ízig-vérig felnőni, fogok nézni meséket, és ilyen könyveket is fogok olvasni, mert úgy igazából, szerintem, kortól függetlenek. Aki szereti, az szereti, legyen akár 15, vagy 45 éves. Ha szórakoztatja, és élvezi, nehogymár ne olvasná, csak azért, mert ifjúsági.

A címadó szám végigfolyik a történeten becsületesen. A legtöbb dolog 13-as, 13., vagy 13 * 13. Mindez nem zavaró, annyi, hogy már nem lepődsz meg, ha újra felbukkan, sőt, tudod előre, hogy pl. azok a lépcsőfokok bezony 13-an lesznek. Vannak még a Tizenhármak, Thirteen 13.-án született, 13:13:13-kor, a 13-as szobában volt az édeasnyjával, 13 nap múlva hagyták el a kórházat, a 13-as számú taxi szállította őket haza, 13 hetesen mosolygott először éééés így tovább. Mindezek után annyit elvártam, hogy 13 fejezetből álljon a könyv, és köszönöm, így lett.

A zárlat is tetszett, bár lehet nem csömöltem volna meg még egy alig pár oldalas epilógustól, de sebaj. Fúú, el ne felejtsem, hogy tetszett, hogy egyszercsak egy bizonyos oldalon ketté vál a szöveg, úgy néz ki, mint a Biblia pl. Nem tudtam hirtelen hova tenni, de imádtam benne, hogy két síkon folyik onnan a történet. Ilyet még eddig nem láttam, úgyhogy oda meg vissza voltam az ötlettől.

Ami viszont kicsit zavart néha-néha, hogy akad néhány fordítói hiba, 1-2 mondat magyartalanra sikerült, de épp hogy csak... nem zavaró a mennyiség. Gyakori még a dőltbetűzés, amit néhol nem tudtam hova tenni, mert nem kellett az oda, de mivel én is ezt művelem újabban, vegyük úgy, hogy meg sem szólaltam.

Ki ne hagyjam még így a végén Vuss-t, a denevért, aki tud beszélni is. Nincs otthon a mi világunkban, így rácsodálkozik egy-egy dologra. Pl. mikor Thirteen fogat mos, elkönyveli magában, hogy a leányzó beza megveszett, a WC-t kis fürdőkádnak nézi, meg is kérdezi minek olyan kicsi, ésatöbbi. Ő a fő poénforrás, nekem nagyon bejött, ő is kapja a KK, azaz a kedvenc szereplő kitüntetést, gratulálok.

 
"– (..) A nevem Vuss, és ezt jól vésd az eszedbe! Még hallani fogsz róla!
– Vuss?!
– Igen, Vuss! – válaszolt a bőrpatkány. – Mert ez az utolsó hang, amelyet a legtöbb ellenségem utoljára hall életében! – Elengedte a gerendát, kiterjesztette a szárnyait, és körözni kezdett Thirteen körül. – Látod? Így! – Lecsapott Thirteenre, az utolsó pillanatban irányt változtatott, és azonnal újabb támadásra indult. – Vuss! És vuuuss!"

Becsületesen nyerítettem, mikor Peter, Thirteen barátja (akinek mindenáron angolul akartam olvasni a nevét, de NÉMETÜL kell) javasolja, hogy nevezzék át Puff-ra, mert olyan csali, és szeleburdi, hogy denevér létére mindennek nekimegy.

Tessék olvasni, szerintem érdemes. Nagyon tetszett, örülök, hogy olvasásra került. Valamiért nincs túl nagy híre, bár sok könyvet fényévekkel lenyom, amik csak úgy ni itt vannak mindenhol, hogy dejók, aztán egy kalap fos is többet ér náluk, már elnézést. Ahogy nézelődtem, szép számmal van még Hohlbein könyv, és szeretnék még olvasni, mert ezzel a könyvért pacsit adok, hátha a többi is ilyen.