Ha nem, hát nem.

Csúnya dolog, vagy nem, ismét megesett, hogy egy-egy könyvet félrelöktem. Ha magyarázkodnom kellene, akkor annyi lenne az ok, hogy elképesztő hangulat csapongásaim vannak mostanság. Pl. olvastam Straubot, amit tök jó volt, élveztem, meg minden, míg meg nem néztem a Prometheust. Kaptam egy nyaklevest, és nekem sci-fi kellett. Elkötelezett Alien-filmek nézésbe kezdtem, éééés mindjárt nem tetszett annyira a Ghost Story. Nem a könyv hibája, hanem az enyém. Mindezek ellenére bűnnek éreztem volna nem befejezni, főleg, hogy mindössze a 20%-a volt még hátra. Úgyhogy lenyomtam a torkomon. És nem bántam meg.

Volt még olyan, hogy A prímszámok magánya... nohát, majdnem eljutottam a feléig, az eleje tetszett is. Aztán mikor elővettem egy cseppnyi kíváncsiság nem volt bennem. Mi lesz a szereplőkkel, vagy hova halad a történet, nem érdekelt. Úgyhogy hagytam azt is.

Belefogtam újra a Történészbe, mert beugrott, hogy én azt hogy szerettem. Nno... igen, egyik kedvenc könyvem, de újra nem lesz olvasva. Valahogy nem ugyanolyan, hogy vágom a sztorit. Nem köt így le. Szépen van megírva, jók a leíró részek is, meg minden, de nekem újra - nem.

Így járt még Burroughs Marsának hercegnője. Van ugye a film... öööö... John Carter! Na, az rohadt jó volt. Megnéztem, aztán láttam, hogy van könyv. Hámondom, ez érdekel. A könyv rövidke, és (szerintem) nem jó. Egyszerű, túlságosan is. Nem jött be a stílus, azok után, hogy úgy tűnt, a filmesek komolyabban vették az egész sztorit, mint maga Burroughs. Úgyhogy a rajongóktól elnézést kérek, nem lehúzni akarom, mert maga a történet rohadt jó, különben nem tetszett volna a film sem. De ez azon ritka alkalmak egyike, mikor a film sokkal jobban sült el, mint maga az írott változat. Ilyen is van.

Éééés még a Földmély titka a Gordon - William páros földalatti urban - ifjúsági - fantasyjének második kötete. Lekötött majdnem a végéig, bár valahogy nem volt meg ugyanaz a "varázs", mint az első kötetnél. De az utolsó 150 oldal már messziről sem érdekelt. Igen, az már kevés, szégyelljem magam, hogy már annyit nem bírtam ki, de nem tetszett. My bad.

Viszont közbe-közbe találtam gyöngyszemeket. Befejeztem Rothfusst, ejdeszerettem. Rászántam magam Blockra, betörőset (Rhodenbarr), alkesz ex-zsarusat (Scudder) is kipróbáltam, mindegyik bejött. Talán Scudder a nyertes. Bernie vicces, de Matt bejövősebb.

Végre valahára elolvastam Az első szabályt Goodkindtól, Lindqvist második magyarul megjelent könyvét, az Élőhalottakat, most pedig Bacigalupi felhúzhatósát lapozgatom. Az utolsó 150 oldalt már nem akarom gyorsan, nyújtom inkább 1-2 napig.

No, jelentettem. Jövök majd hosszabb, egy könyves bejegyzéssel. Lusta voltam, és nem volt kedvem blogolni, csak olvasgatni másoknál.

Stephen King: Hasznos Holmik

Sántikáljunk vissza néhány napra Castle Rockba, ahol már átéltünk ezt-azt, tudom, hogy hiányzik, akármennyire rémisztő is. Itt már keltek ki holtak a sírjukból, legalábbis mi meg voltunk róla győződve, hogy ez történt. Cujora emlékszik valaki? Nem is tárgyalom mi történt, persze, hogy nem felejtettük el.

Nno, most épp vihar előtti csend van. Mert nyugi, vihar az lesz. Legújabb fejlemény, hogy új üzlet nyílik. A város nagy részét birizgálja is rendesen, hogy milyen árut kínál majd, mert eddig csak a táblát látni:

"HAMAROSAN MEGNYÍLIK!

HASZNOS HOLMIK

ÚJFAJTA SZOLGÁLTATÁS"

Újabb nehezen kézbe vevős King. Úgy voltam vele, mint az A két Rose-zal. Kétszer kezdtem el. Első olvasás alkalmával eljutottam majdnem a 100. oldalig, aztán majd' egy évet pihent. Második nekifutás már idén volt, újra kezdtem az egészet, ezennel 200 oldal volt a teljesítmény (711 old. teljes egészében). Aztán múlthéten, hónapok után előkaptam, és folytattam a bizonyos 200 oldal után. 5-6 oldalt visszaolvastam, és minden oké volt, ki is olvastam néhány nap alatt. Hiába, van úgy, hogy egyszerűen nem illik a hangulatodhoz egy könyv. Olyankor - nekem -, jobb félretenni, mint erősködni, és hónapokig naponta 1-1 oldalt olvasni a nagy fehér testvéren ülve. Kinek hogy...

Szóval mindez nem a könyv hibája, mert a könyv nagyon jó. Az a fajta King, ami kisvárosban játszódik, sok szereplővel, sok ágy alá rejtett kis dologgal, amik az utolsó 150 oldal környékén szépen lassan, egyre sűrűsödve potyognak a nyakadba, biztosítva, hogy ott már egy szuszra megy le az egész. És én nagyon szeretem az ilyet. Gyerek karakter is volt benne, King őket elképesztő jól tudja fel-le pakolászni.
A sok szereplő miatt sok szálon is fut a történet, de elég közel vannak egymáshoz ahhoz, hogy ne legyen az a vége, hogy elunod, vagy összezavarodsz. Bár néha lehet pislogni, hogy ez meg ki a fészkes fene, mert mondjuk olyan 300 oldal után bukkan csak fel a nyitányban olvasható bemutatkozása után. De max. két bekezdés után leesik, és jön a nyugtató aahhhhhhhaaaaaaaaa, megvan, olvashatunk tovább.

Nem nevezném vérengzős horrornak. Horror nagymestere ide vagy oda, nekem több kell ahhoz, hogy azt mondjam, ez igen, este lehet visszagurulok a lépcsőn, ha a sötét lépcsőházban megmozdul valaki az egyik fordulóban. Van benne agy- és gerincvelő, de amondó vagyok, hogy lehetett volna sokkal több is. Azok a bizonyos csínyek lehettek volna néhol kegyetlenebbek is, és a végkifejlet, már ha ennyit kell rá várni, lehetett volna tocsogósabb. Nem feküdte volna meg a gyomrom. Lehet egyedül vagyok vele.

Igen sok karaktert megismerünk, Kingnek szokása bemutatni jóóó részletesen a mellékszereplőket is. Itt épphogycsak érzékelhető, hogy Alan Pangborn a központi alak, mert van olyan szereplő, akinek sokkal több része van az oldalakon szentelve. De ez így rendjén van.
Mivel ennyien voltak, természetesen akadt olyan, akit nem álltam, és alig vártam, hogy vége legyen az ő ténykedéseinek. Rosszcsont az, név szerint. Egy tipikus sunyi alak, jelentem, nálam sikerült negatívvá tenni, ha ez volt a cél.
A bizonyos bolt eladója/tulajdonosa, Leland Gaunt nekem nagyon bejött. Rejtélyes, Rosszcsontnál milliószor sunyibb. Körbelengi az a bizonyos ki a halál ez igazából légkör. Van ilyenem sokszor... valaki?

Szóval pacsi, a Hasznos Holmik egy jó King. Nem kedvenc, de nagyon jó.
Még két mondat a borítóról. Ocsmány. Szinte minden nyelven sikerült valami normálisabbat remekelni, miért pont a magyar kiadásé ilyen semmilyen? Mondjuk az Európa első King kiadásai nem épp a frenetikus borítóiról híres. Minden tiszteletem a kiadóé, mert olyan könyveket tudnak rittyenteni, hogy ihaj, pl. Kostova Történészére öröm ránézni, ha megfogom elfog egy hangulat, ha még ki is nyitom végem van. Bumm, bevallom, ma kezdtem olvasni újra, majd elmondom miért, ha valakiben esetleg elképesztő mértékű kíváncsiságot keltettem.

J. K. Rowling: Harry Potter and the Philosopher's Stone (Harry Potter és a Bölcsek Köve)

Ha valamiről azt mondom, hogy mindenki hallott róla, akkor Harry Potter mindenképp megy a listára. Bár a valódi célközönség az ifjú társadalom, életkortól függetlenül mindenki látott már legalább egy részletet az egyik filmből, szerintem még nagymuter is - muter szereti.

Mondjuk ami az ideális életkort illeti, ha létezik ilyen egyeltalán, akkor valahogy pont úgy a jó, hogy Harryvel egy cipőben járj életkor szempontból. Szerintem.

Mert ha kölyökként veszed kézbe az első kötetet, szivárványt hánysz, és köszönsz is el a korai lefekvéstől, míg be nem fejezed. Abba a dologba, hogy manapság mikor dőlnek le a kölykök, nem megyek bele... abba, hogy olvasnak-e, ráadásul Harry Pottert, mégúgysem.

Lefordítom, az eddigi mondandóm lényegét: nem szükséges elmondanom, miről szól. Úgyis tudod. 

Tavaly nyáron rámjött, hogy HP kell, így elolvastam a 6. kötetet, újra, és ejdejó volt. Idén nyáron meg minden ott kezdődött, hogy egyik májfrendem belecsapott a lecsóba, hogy akkor itt az idő megnézni a filmeket, én meg akkor előkaptam az első kötetet, mert nehogymár kimaradjak valamiből. De, ezennel, valamilyen csoda folytán rászántam magam, hogy angolul olvassam, de ne kapjam elő 5 oldal után a magyart kiadást, hanem végig idegenül olvasni. Kidüllesztem mellkasom, és bátran jelentem: elolvastam első könyvemet angolul. Az nem lényeges, hogy már szinte fújom kívülről, tehát ha nem is értettem valamit, úgyis tudtam mi van ott. Viszont becsületesen kiírtam fél oldalnyi szót, amivel sehogysem tudtam megbirkózni.

Ha valaki esetleg szeretne angolul, de még eddig valahogy nem, és esetleg szóba jöhet Potter, akkor nyugodtan. Ha egy-két szót nem is értesz, simán ki lehet következtetni, mert a nyelvezet nem bonyolult. Én annyira bátor vagyok, hogy a másodikat is angolul kezdtem el. Nemazért, hogy keménykedjek, de azért, valljuk be... nagy fenegyerek lettem :)))) (nemhogy valaki komolyan vesz!)

Nna. Még anno sikerült kölyökként megismerkedni Potterrel, és nagyon odavoltam érte. Várni kellett néhány kötet után a megjelenésekre, azt hiszem a negyedik akkor még váratott magára, úgyhogy óriási izgalomban voltam, mikor jött a hír, hogy megjelenik. Emlékszem, rohadt nagy fejfájással ütöttem fel, de legalább az első fejezetet végig kellett futni, mielőtt gyógyító horkolásba kezdtem. Aztán az ötödiknél felkeltem kicsit korábban, hogy legalább még egy fejezet lemehessen, mielőtt iskolába megyek, muter rosszalló nézését semmibe véve. Félévi dolgozatokra persze nem volt idő tanulni, mert pont akkor kaptam kölcsön, kizárólag pár napra a könyvet, s persze az volt az érdekesebb...

Mindezzel nem vagyok egyedül. Óriási felhajtás volt a kötetek megjelenése, éjfélkor kezdték árusítani őket Angliában, meg itt-ott, én emg néztem a TV-ben irigykedve, hogy vigyorognak a kölykök, mert nekik már emgvan az új Potter könyv.

Potter sikere abban rejlik, hogy mindenki szeret elvarázsolódni, kuncogni, izgulni, hátrahagyva saját baját. Ezért szeretik a felnőttek is, a kicsik is, a huszonévesek is. És ezért van pl kiadva komolyabb, felnőtteknek nem kínos borítóval is (magyarul sem ártana!), amiket szépen ide biggyesztek most, mert az úgy kúúúlabb :) 

Ami a filmeket illeti, szerintem azok is teljesen rendben vannak. Persze, a könyv a jobb, de most, ahogy belenéztem az első részbe olvasás után, még jó néhány párbeszéd is megegyezik a könyvével. Ahogy haladnak előre a részekkel persze elég sok dolgot kihagynak, megváltoztatnak, de hát nem igazán lehet egy filmbe belenyomni 500-600 oldalt, amik tele vannak akcióval.

Ja, van amúgy egy kis fél órás dokumentumfilm Rowlinggal. Visszamegy a kávézóba, a lakásba, ahol írta az első kötetet, elmondja milyen nehezen éltek lányával egyik napról a másikra, míg be nem robbant a könyv sikere. Ha valaki rajongó, biztos megnézi, akinek csak egy jó film/könyv, azt nem hiszem, hogy érdekelné. Csak mondom.

Nna... van Potter bejegyzésem.

Edevis amen ahze erkyt docr amen

Említettem már, hogy újra Pottert olvasok. Teljesen bele tudok süppedni, az a bizonyos kabátkönyv kategória számomra, na de nem beszélni róla előre, szeretném megírni majd az első Potter-bejegyzésem.

Szóval, eljutottam így még csipásan ahhoz a részhez, mikor Harry a könyvtárból menekülve betéved a terembe, ahol Edevis tükre rejtőzködik. Mindig is egy nagyon jó kis résznek tartottam, még kölyökként is megfogott valamennyire, de most teljesen együtt tudtam érezni Harryvel (ilyen egy jól megírt egy könyv). Megszorongatta a kis lelkem az a bizonyos fél oldal, és még hátra van egy rész, mikor Dumbledore-ral beszélgetnek majd a tükörről, de jó lesz.

Nektek van olyan rész, akár Harry Potterből, már akkor, vagy teljesen más könyvből, amire rá tudtok mutatni, hogy na, ez igen, ez itt a kedvenc részem? Ami nagyon megnevettetett, vagy könnyorkánt fakasztott, akár csak tényleg, érezni tudtátok a leírt szavakat...

Nekem most hirtelen nem jut eszembe más, mert nem gondolkoztam rajta, de ezt most nagyon tüdőn vágott, úgyhogy megosztom.

Drugs Bunny: A sárga kapszula

Elég gyakori, hogy valaki nincs megelégedve a testével, a súlyával, a sörhassal, a kondíciójával. Lehet az nő, vagy férfi. Annyi, hogy a hölgyeknél nagyobb a probléma, mert ugye ők folyamatosan fogyni akarnak, feszesebb combokat, formásabb feneket, lapos hasat. Mindezt persze anélkül, hogy valamit tegyen érte. 

AKINEK NEM INGE... (jobb elmondani így előre :)

Tele ugye a net, a TV, és a sok WC-papír magazin az ilyen-olyan sztárdiétákkal. Na, ha elolvasod ezt a könyvet, megtudod, azok mennyit érnek. Szart se.

Egyél csak gyümölcsöt; ne egyél, csak kizárólag levest; ne igyál, csak vizet... éééééés két hét alatt ragyogni fogsz. Vágom az ilyesmiket, mert két évig leányzó volt a lakótársam (egy évig kettő is), és ő(k) próbálgattak ezt-azt. Persze mind hatástalan volt.

Nnnamost nem akarom elmondani röviden, hogy mit kell tenni, és mit is jelent egy normális edzés, milyen az egészséges, normális étrend, ami segíti a normális alak, kondíció kidolgozását, mert akkor fölösleges elolvasni utána a könyvet. Rövid, tele infókkal, nem hülyeségekkel, és még humoros is itt-ott.

Rengeteg buta tévhitet eloszlat, lévén, hogy nem egy Norbi update könyv, hanem egy testépítőé, egy olyan emberé, aki nem a médiában maradás miatt ad ki könyvet, hanem azért, hogy tájékoztasson, segítséget nyújtson, mind a kezdőknek, mind a haladóknak (ha rászorulnak). Ahhoz, hogy lefogyj, stb. meg kell változtasd az étrended, a felfogásod, edzened - sportolnod kell. Anélkül nem érsz el semmit. Lehet, hogy súlyt veszítesz a koplalással, vagy a buta fogyasztóteával, esetleg valamilyen tablettával, de az nem feltétlenül azt jelenti, hogy azt veszíted el, amit akarsz, a zsírt. Hanem az izmot. Roncsolod a belső szerveid. Néhány kiló mínusz, de mozgás nélkül úgyis visszaszeded, és még egészségtelen is leszel.

Bár testépítő írta, nem csak akkor nyújt segítő kezet ez a néhány oldal, ha te is ezt a példát szeretnéd követni, versenyekre akarsz járni. Fogyni, izmot felszedni, egészségesen élni tanít meg. Ha hiszel neki, és akarod, vagy hajlandó vagy a változtatásokra. Én most tök komolyan gondolom, hogy összeszedem magam, és nekiállok így élni, és nem napi egyszer zabálni, aztán a székben fetrengeni, mert annyira tele vagyok, hogy instenmegments, hogy innen felálljak. Ezt műveltem, nem másról beszélek, hanem magamról.

Én annyira élveztem olvasni, hogy azt mondom, akkor is megéri, ha nem tervezel súlyzókkal edzeni, fogyni, csak szeretnéd megérteni mi is ez. Miről szól, és mi a helyes útvonal. Nem árt elfelejteni a szteroidozást, és a hülye "mit szecc'?" kérdéset sem. Ha valaki sok izommal rendelkezik, nem azt jelenti feltétlenül, hogy telenyomja magát a sok marhasággal, hanem lehet az sok év komoly munkája is. Persze kivételek mindig vannak, de ne mindig a hülyeség határozza már meg az életünket.

Rendhagyó könyv az eddigi olvasmányaimhoz képest, de most épp ez a téma érdekelt, és egy jóbarát (:D) azt mondta, ezt érdemes. A könyv megvásárolható természetesen könyves oldalakról, vagy egyenesen a sajátjáról, de ingyen is letöltheted, teljesen legálisan, csak regisztrálnod kell a http://shop.builder.hu/-ra, és kész.

 - http://www.sargakapszula.hu/ -

...mit mondjak magának?

Játszadozunk még ilyet? Te mondd meg, hogy mit olvasok? Mert nekem nem elég 3 könyv olvasása, kézbe kaptam a negyediket... hátha ez most nem lesz annyira nyilvánvalóan, szembeöltően egyszerü.

- sorozat (a magyar fordítások száma nem teljes)

- nemrég készült az első könyv alapján film (amit tegnap néztem meg, és muszáj olvasnom is)

- az író egy másik - sokkal terjedelmesebb - sorozatával vált híressé

- science fantasy... mert se nem fantasy, sem nem sci-fi

Tessék, lássék... többet nem mondok, max annyit, hogy a film - nekem - rohadt jó volt. Nem renget meg a világodban, de szerintem minden a helyén volt. 

Öööö... kellemes hétvégét! :)

Köszöntem, bocsánat

Clive Barker kárhoztatásáról kéne szó legyen, de nem lesz. Mefogadtam még év eleje körül, hogy nem erőltetek semmilyen könyvet, ha valamiért nagyon nyögvenyelős, akkor félbe marad. Eddig nem hagytam abba semmit - kivéve Koontzot, de az amúgy is újraolvasás lett VOLNA - úgyhogy most minimális bűntudattal búcsúzok Barkertől.

A könyv tartalmát nem mesélem el, a cím megnevezi a központi témát, szerintem elég ennyi. Amúgy is, olyan jó, ha az ember nem tud semmit a könyvről, és csak úgy kézbe veszi.

Tetszett, elvoltam vele. De valamiért a felétől odébb már nem vagyok kíváncsi rá. Lehet, hogy ezzel most óriási dolgok maradnak ki, de egye fene, akkorsem... Bár Barker jól ír, felkelti az érdeklődést, jók a karakterek, megvan az egyedi stílusa mindennek a könyvben, nekem most mégsem. Lehet máskor, vagy más könyvet, mert pl. a Korbács nagyon piszkálgat, és az Abaratra is kíváncsi vagyok.

Inkább újra elővettem A Gyűrűk Urát, és nagyon jól esik. Fogom a Tolkienes merengőmet és fénysebességgel fejest bele... :)

Ti hagytatok már félbe könyvet idén? Könnyen megy a félretolás, vagy csak komoly sóhajok utján, fejcsóválgatással fűszerezve? Vagy egyeltalán nem hagytok abba könyvet, mert az főbenjáró bűn?

13

Az emberek szeretik a babonákat. Jó, ha van mitől félni. Valahogy ezt a következtetést vonom le, mert ha épp valami csoda folytán nincs semmi baj, fellélegezhet, akkor kitalál valamit. És ez nem feltétlenül a modern emberre értendő, hanem úgy cakli-pakli, mióta lett egy kis gógyink.

Mert ugye hány, meg hány világvége volt már, szerencsére mind túléltük. Ennyi tapasztalattal már meg sem fog kottyanni a majáké, ami bizony idén esedékes. Megunták tovább készíteni a naptárukat, mi meg ezért fogunk meghalni, ha esetleg valaki nem hallotta volna még: 2012 december 21.-én. Juuj.

Ha meg mégsem, akkor jövőre biztosan, végül is 2013 lesz... de két év múlva sem késő. Vagy azután. Vagy azután...
Félni kell még a fekete macskától is. Vigyáztam egy kis lurkóra két hetet, aki a tenyeremben is elfért, mert nehezen találtunk neki gazdát. Méghozzá azért, mert fekete volt, és úúúristeneste átharapja a gigám alapon senkinek nem kellett. Nembaj, esténként elaludt rajtam, aztán végül csak hazavitte valaki. :)
A csúnya és alattomos dolgok közé tartozik még a létra is - át ne menj alatta -, a tükrök - le ne ejtsd! -, VAGY épp egy fél oldalnyi anymenés, amit mailben kapsz, és tovább kell küldd, hogy a szerelmi életed, vagy szeretteid egészsége teljesen rendben legyen. Ja, és a 13-as szám.

Mondjuk, ha van olyan ember, aki attól fóbiázik, hogy egy kacsa figyeli állandóan, akkor miért ne lenne olyan, aki a 13-as számtól retteg. Készülj, mert van neve: triszkaidekafóbia.

Olvasom a Hohlbein páros könyvét - Tizenhárom -, és gondoltam kicsit szétnézek mit fogok megtudni erről a számról esetleg. Hát túl sokat nem, de amit találtam, azt megosztom, hátha valakit érdekel.
A kezdet talán a keresztényekhez köthető, mert ugye az utolsó vacsorán 13 személy volt, Jézus a 12 apostollal. Ehhez jöjjön akkor már a péntek, ami alapból szerencsétlen nap, mivel ezen a napon feszítették keresztre a Megváltót. Kész.
De az ókori rómaiak is a rombolás számának, jelképének tartották. A skandinávok Lokit a 13. istennek vélték, ő meg elég bosszúságot okozott mindenkinek (bár nekem az egyik kedvencem, bárki bármit is mondjon).
Azért is lehet baljós, mert egy évben 13 telihold van. Nna? Féltek már? Van még...

Jack the Ripper, Charles Manson és Theodore Bundy sorozatgyilkosok neve is 13 betűből áll. Ráadásul a templomos lovagrend elleni per is 1307 péntek 13-án történt.
A kedvencem Arnold Schönberg, egy oszták zeneszerző. Ő is traszkoidekafób volt. Kijelentette, hogy 76 éves korában ő meg fog halni, mert 7+6=13. Ez be is következett, de ha ez nem lenne elég 11:47-kor távozott, azzaz 13 perccel éjfél előtt, és ha összeadod az időpontok számait (1+1+4+7) akkor is 13 az eredmény. Ezek után nem meglepődni azon, hogy Schönberg 13-án született.

Ez annyira súlyos tud lenni, hogy rengeteg szállodában nincs 13-as szoba, inkább 12A - 12B. Egyes utasszállító repülőgépeken nincs 13-as üléssor. Felhőkarcolókban, magas épületekben kihagyják a 13. emeletet, ott nincsenek irodák, ott helyezik el a szellőztető rendszert, vagy valamit. Érdekes, hogy egy szám mennyire hatással van az emberekre. Csak be kell mesélni alaposan magadnak, és retteghetsz is.

Vannak más számok is, érdekességképp. Az olaszok a 17-től félnek, a japánok és a kínaiak pedig a 4-estől. A magyaroknak meg ugye van a heten, mint a gonoszok szólás, ami szintén baljóslatú szám. Csak nem sokan foglalkoznak vele, mesélőkön kívül :)

És itt kifogytam. Érdekesnek tartom a babonákat, rohadt jó ötletforrások tudnak lenni akár egy könyvhöz is. Pl. itt ugye a Tizenhárom, ahol a főszereplő kislány neve Thirteen, 13-án született, az orvosok, ápolók szerint 13 óra 13 perc 13 másodperckor, anyja a 13-as szobában feküdt, és a taxi, ami 13 nap múlva hazaszállította őket is a 13-as számot viselte. 13 hetes volt, mikor először nevetett, 13 hónapos és 13 napos, mikor megtette első lépéseit. Az egész életét körülöleli ez a szám, így kapta apjától a Thirteen becenevet is. De egyenlőre elég, majd ha befejeztem írok róla.

A legjobb... esküszöm, hogy tök véletlenül, de péntek 13-án kezdtem el olvasni a könyvet :D Másnap esett le, még örültem is neki :))

unknown sejhaj.

Ők jöttek kölcsönbe velem haza. Meglátjuk mi lesz. Clive Barker állítólag istenkirály író, a Földmély titka első kötetét már olvastam, ő tetszett, a Tizenháromról nem tudok semmit, fülszöveget sem olvastam, úgyhogy megyek molyra leskelődni. :)

Suzanne Collins: Az éhezők viadala

A slágerek slágere most a Hunger Games, lévén, hogy megjelent a film is, meg minden, sejhaj, mindenki tudja miről van szó. Vigyázat, államtitkokat közlök a továbbiakban, mint pl.:

- egy trilógiáról van szó
- műfaja disztópia
- YA - young adult kategória (felnövünk fiatalon, és ilyeneket olvasunk)
- jó

Bár szinte mindenki olvasta már - blogos társak 80%-a biztosan, így ez tudatba van égve, de Katniss Everdeen a főhős. Apja meghalt még rég, anyjával, és húgával élnek túl a Kapitólium - a nagyhatalom - keze alatt. Létezik egy olyan dolog, hogy az Éhezők Viadala, ami azt jelenti, hogy fognak gyerekeket, belökik őket egy olyan terepre, ahol mindenki mindenki ellensége. Egymást kell lekaszabolják, mert a végén csak egyikük élheti túl. Tetszik, nem tetszik, muszáj. Mindez egy valóság-show tulajdonképpen a népnek, mert nézik a tévében, szurkolnak, meg minden. És így elég nagyjából ahhoz, hogy valami halvány fogalma legyen egy olyan embernek az egészről, akinek mindez újdonság.

Collins nagyon jól tud írni. Jól kitalált világ, helyén van a történet, és ami a legjobb, hogy a kezedbe ragad a könyv. Minden fejezet végén pofán csap valamivel, és muszáj tovább olvasnod, hogy megtudd, mi lesz a történések további menete. Pörög a történet, otthonosan mozogsz a világban, mert bár egész-komplex, nem bonyolult megérteni, hogy mi- hogyan működik.

Sokakat idegesít Katniss, vagy Peeta (ő a társa, együtt harcolnak a Viadalon). Van ugye ez a szerelmi háromszög ága a történetnek, ami mellékes. Nem Twilight. Kicsit sem. Be is rágtam, mikor a film előzetesének kommentjeinél YouTube-on sokan elkezdtek 'Team Peeta - Team Gale' harcot kezdeményezni. Apropó, nekem Meyer nem ajánlgasson könyvet, még jó, hogy csak később vettem észre a borítón a szavait, mert lehet emiatt hagytam volna ki.

Állítólag a film rendben van. Természetesen vannak benne lyukak, de nem létezik olyan film, ami 100-asan egyezik a könyvével. Az effektek jók, a színészekkel senkinek nincs baja, nem csináltak belőle Alkonyatot. Meg szeretném nézni, már úgyis kivégeztem mind a három könyvet, nem fog zavarni, hogy esetlegesen az én fejemben levő arcai a karaktereknek lecserélődnek a filmesekével. Már Harry Pottert sem tudok úgy olvasni, hogy ne Radcliffe, vagy Rupert Grint mozogjon a lapokon, az sem zavar.

Nem igazán tudom mit mondjak még. Élveztem, bár szerintem a harmadik kötet kicsit már vesztett a varázsból. Nincs bajom a végével. Jó az úgy, bár azt hittem vigyorgósabb lesz a zárlat. Ott a bajom, hogy kicsit el volt nyújtva a készülődés a fináléra. Lehetett volna pörgősebb, vagy akár rövidebb, nem tudom. Így is jó volt, csak bökdösött belülről a kisördög, hogy unjam már kicsit. Nem hagytam magam.

Szóóóóóóóóóuval, tessék nyugodtan olvasni. Oké, hogy a csapból is ez folyik jelenleg, de azt mondom, hogy ez az a kategória, amikor lehet még mama is egyetért, hogy vesszen a Kapitólium, de ez teljesen rendben van. Nem ok nélkül híres, élvezetes kikapcsolódás. :)

Nem tudom Az írónőnek van-e még valami irománya az angol könyvpiacon, de legyen már. Kíváncsi vagyok, mit tud még. Meggyőzött.

... 5 perccel később azt mondja a wiki, hogy van ott még könyv. Olyan, hogy Underland Chronicles 5 kötettel, és még két könyv, amik egyedül állnak, ha jól gondolom. Szóval jöhet egy fordítás, lesz rá vevő szerintem. És még utolsó szó jogán felétek fordulok, legyetek kegyesek, és súgjatok nekem még ilyen könyveket. Úgy elvagyok velük egy pár napot, és csak úgy a sok közül nehezen szűröm le, mi az igazán jó.

Ki ez, mi ez?

Újra játszom. Most épp mit olvasok? :)

Egy folytatásról - második kötetről - van szó. Azon kevesekhez szólok, akik olvasgatnak engem: egyik új kedvenc író műve. Fantasy, de nem a tömeg-fantasy fajtából (nem mintha azzal bármi baj lenne). A főszereplő egy fiú, az ő tanulását, fejlődését, belső- külső harcait ismerhetjük meg 3 nap lefolyása alatt. Könnyű lesz ;)

Már ha itt vagyok, szólok arról is, hogy befejeztem az Éhezők Viadalát. Hamarosan összeszedem magam, és megírom a bejegyzést is róla. Nehezen ülök neki, mert elég macerásan írok sorozatról, mindig kifelejtek valamit, és törlök mindent.

Egyébként, aki még nem olvasta volna a bizonyos - ? - könyvet, bátran, bátran! Eeeejj, de jó :D

Stephen King: A két Rose

Nem hiszem, hogy egyedül lennék vele, de egy-egy könyv évekig kell kacsintgasson rám, mire végre leveszem a polcról. Ha eddig - számomra - ismeretlen íróról van szó, még jóvan, megértem, de ha egyik kedvenc könyve pihen sokáig, azt nem igazán vágom. Ott van pl. egy Lawrence Block könyv - Betörő a szekrényben, vagy hol -, amit taszigálok már vagy három éve, pedig meg lett mondva, hogy vicces, és én szeretem, ha vicces, mégsem kell.

No, de, ilyen volt az A két Rose is. Aztán megint elkaptam a moly-náthát - nem tudtam, mit olvassak -, és lekaptam a többiek közül. Gyorsan nekiültem, hogy mire észhez kapok, hogy mi van a kezemben, már ne akarjam letenni. Nem is nagyon akartam, úgyhogy sikeresen átvertem magam. Höhö.

Sok nő esik férje ökle áldozatáúl, nem másképp Rose Daniels is. Itt egy tasli, ott egy gyomros, a lényeg, hogy más ne vegye észre. Rose úgysem szól róla senkinek. Rose úgyis tűri. De Rose egy nap fogja a cókmókját és rettegve, teli hugyhólyaggal lelép. Köszöni szépen, ennyi neki bőven elég volt.

Jó könyv. King nem csak horrort tud írni, Tessék, itt meg van mutatva 600+ oldalon keresztül. Persze egy kis misztikum nem fekszi meg senki gyomrát, és a fantáziánkat is kell néha póráz nélkül futni hagyni. Így a teljesen hétköznapi dolgok mellett bekukkant a Kingtől jól megszokott természetfölötti is.

Már csak azért is örvendek, hogy elolvastam a regényt, mert eddig ez a téma kimaradt. Lisbeth azért más tészta, ő idővel, ha nem is azonnal, de visszacsap. Rose viszont teljesen védtelen, tizenakárhány évig beletörődik a sorsába. Csíptem Rosie-t. Nem volt idegesítő, nem zavart, hogy női szemszögből kapom az infókat. A mellékszereplők is rendben voltak, mindenkinek meg volt a helye, bár gőzöm sincs miért, de Bill - ugye Bill? - nem lett tagja a szimpatikus szereplők listájának.

Norman, Rose férje - igen, ő a köcsög - viszont tetszett. Nagyon is. Akármennyire elmebeteg, meg minden rossz és elcseszett dolog a jellemvonásai közé tartozik, rohadtul szórakoztattak az ő részei. Mondjuk én szeretem általában a pszichó karaktereket. Messze nem azt mondom, hogy egy bolhafarknyit is helyeslem, amit csinált a feleségével, vagy ahogyan viselkedik. De komolyan tök jó részek voltak.

És akkor elkérkeztem oda, hogy a végkifejletet is kitárgyaljam, na de spoiler nélkül kellene ugyebár... Nocsak, hát akkor csak annyit, hogy az is tetszett. Egyeltalán nem gondoltam, hogy ez történik majd, ami nem csoda, merthát lehetetlen erre számítani. Egy kicsit katyvasznak tűnt hirtelen, de megbarátkoztam vele, jó ez, jó ez.

Ami viszont az idegeimre ment, az az utolsó pár oldal - 5 asszem -, pont leszartam már azt a fát, de persze kell az úgy oda ahol van, így kell, hogy legyen. Csak én voltam türelmetlen.

Szóval jó a könyv. Vérbeli King, de mégis rendhagyó a téma miatt, és, mert női szemszögből íródott. Érdemes kézbe venni.

U.i.: nem szabad verekedni! Főleg nem a nőkkel.

Kivételesen először füzetbe írtam ezt MIND, a kuta meg segített. Bár lehet inkább a pizzára pályázott. :)

No more Koontz

Soha nem gondoltam volna, hogy ide jutok, de azt kell mondjam, elég valószínü, hogy nem fogok olvasni több Dean R. Koontz könyvet (legalábbis egy jó hosszú ideig biztosan nem). Támadt egy olyan fantasztikus ötletem, hogy elolvasom az Odd Thomas sorozatát. Az első kötetet (A Halottlátó a becses mű) már amúgy is olvastam, és tetszett (mint minden könyve, az Éjfélt kivéve, amit nem sikerült végigolvasni). Újra kézbe vettem, és el is voltam vele 2-3 oldalig, aztán jött a katasztrófa.

Észrevettem egy olyan dolgot, ami eddig messziről elkerülte a figyelmemet. Koontz nem igazán erőlteti meg magát a hosszú, bővített mondatok létrehozásával... Azt sem várja meg, hogy becsületesen kiizguld magad. Értem ezt az apróságokra, nem arra, hogy előre tudod a végkifejletet. Pl.: Odd betör egy házba, mert nyomoz valaki után. Tesz vesz, bóklászik fel-le, lát ezt-azt, ám egyszercsak valami zajt hall. Nna úristen mi az, ki az? Ááá, csak egy varjú kopácsol a tetőn a csőrével, hisz épp most károgott. És te, főszereplő barátom honnan a fenéből tudod ezt? Az idegeid össze-vissza kutyulódnak, mert ugye tilosban jársz, plusz rád jön a friss frász egy zajtól, amit nem tudsz hova tenni, mert hát lehet, hogy a lakó jött haza, DE!!! károg egyet egy varjú és te ebből megtudod, hogy a becses fekete madár a tetőn van, kopácsol, és a színtiszta nyugalom is elönt, keresgélhetsz tovább a házban. Lehet, hogy szőrszálhasogató vagyok, de azért itt az idézet:

" Hirtelen ideges, csapkodó zajok és kopogás szűrődött be a házba, de a károgásból rájöttem, hogy csak a varjak élesítik csőrüket a háztetőn. (...)
Tehát nem volt mitől félnem."

Hápersze, hogy nem, már mitől kéne félned?

A másik dolog az elképesztően hosszú bekezdések. Max. 3 mondatból áll egy bekezdés, de nagyjából csak minden tizedik ennyire bő, az átlag 1-2 mondatos. Míg, Kingnél (hogy ne távolodjak messze a műfajtól) fél oldalasakat találsz akár minden harmadik oldalon.
Egyik kedves ismerősöm azért nem olvas több Kinget (elsőnek az A Rémkoppantókat nyomtam a kezébe), mert szerinte túl hosszúak a leírások (példának Roberta menstruálásának leírását hozza fel állandóan... csóró szereplőnek úgy folyik, mint a Niagara, ez nála meg betett). Tizenakárhány könyvet kb elolvastam Koontztól, és mindet szerettem. Évekig viszont kimaradt, és rengeteg más dolog került a kezem közé, nem csak King és Koontz, mert többségben csak őket faltam akkoriban. Azt bátran kijelenthetem, hogy King fényévekkel megelőzi Koontz-t.
A karaktereket néhol az egész könyvön keresztül építgeti, oldalakat olvashatunk a lelki világukról, szokásaikról, szóhasználatukról, és nem kell feltétlenül főszereplőről beszéljünk.
Míg Dean Koontz elintézi egy ilyennel:

" Terri Stambaugh-nak angyali szemei voltak, amelyekkel mindenkin azonnal átlátott. Jó emberismerő volt. Engem első látásra megkedvelt.
Negyvenegy éves volt, tehát akár az anyám is lehetett volna. Terri a rokonaitól örökölte az éttermet, és kitűnően működteti. Jó főnők, aki mindig keményen dolgozik.
Egyetlen gyengesége, hogy imádja Elvist és mindent, ami vele kapcsolatos."

Szevasz! Még jó, hogy nem kért bocsánatot a hosszú leírásért a végén...

Szerintem nem lettem valami óriási igényű olvasó, és azt sem vettem eddig észre, hogy igényelném a barokk felépítésű körmondatokat, vagy az oldalas leírásokat, de lehet, hogy mégis. Kinőttem Koontz-t, csak erről lehet szó. Még mindig egyik kedvenc könyvemnek tartom a Rossz hely-et tőle, mert tényleg imádom a történetet, de, hogy kézbe nem veszem mégegyszer, az biztos, nehogy ő is A Halottlátó sorsára kerüljön.

Maradok valahogy annyiban vele kapcsoaltosan, hogy jók a történetei, meg tud borzongatni, ha akar, de maga a nyelvezet egyszerü. A könyvei úgy íródnak nagy átlagban, hogy akció-akció hátán legyen, és nem lényeges, csak a főszereplő- vagy épp a főellenség belső világát megismerd. Rengetegen szeretik, legalábbis minden könyvén ott virít a felirat, hogy hetekig, vagy hónapokig az X-Y bestseller listáján szerepel, meg hogy több ezer példányban fogyott el. Nem is azt akarom, hogy valakinek elvegyem tőle a kedvét, csak na... nekem többet nem kell.

Sokan támadják egyébként Kinget, ilyeneket mondanak, hogy nincs a könyveinek irodalmi értéke, no hát azoknak a kezébe nyomnám A Halottlátót, és utánna leülnék velük egy sörre, hogy na most mondd.
Koontz könnyen olvasható, szerintem a fiatalabb horror-thriller rajongóknak tökéletes, vagy bárkinek egy olyan olvasmányként, amin nem akarsz sokat agyalni, csak olvasni, mintha egy filmet néznél.
King (igenis) irodalmibb, szebb nyelvezetű, évezhetőbb, izgalmasabb, komolyabb témákkal is foglalkozó, nem csak kizárólag rémísztgető (lsd. A két Rose-t) regényeket ír. Különben is színesebb a skálája, mert írt fantasyt is, nem is egyet. Előbukkant a SK rajongó :D

Már akkor feldobom a kérdést, hogy szerintetek ki a nyerő(bb), és ti miképp álltok Koontz-cal?

Terry Pratchett, Neil Gaiman: Elveszett Próféciák

Ha kb két könyvet olvasol egyszerre, de épp semmihez nincs kedved, mi a teendő? Újat előkapni, természetesen. Na de mit? Épp Amadeánál jártam, mikor beugrott a fenomenális ötlet, így beírtam a keresőbe, hogy 'humor', és nézelődtem. Az Elveszett Proféciáknál találtam egy olyan szösszenetet, hogy emlékezteti a könyv Moore-ra, így fel is csaptam a könyvet izibe. Nem lett megbánva.

Itt a világvége. Megszületik az Antikrisztus, mindenki izgalomban van, már persze aki tud az egészről.

"Mennyország versus Pokol, három menet, kiütésig, törülköző nincsen."

Ennyit a tartalomról.

Tetszett az ötlet, jó kis Ómen paródia :) Láttátok a filmeket? Anno pár éve jókat meresztgettem rajta a szemem, most nem tudom mennyire tetszenének, fel kell eleveníteni.
Jók voltak a szereplők, Pratchett humorát amúgy is szeretem, és igencsak megörültem, mikor megszólalt benne a már jól ismert Halál is a nagybetűivel.

Megtudjuk a könyvből a nagy igazságot, nincs olyan, hogy jó, vagy rossz, csak ember. Tessék parancsolni, itt az idézet:

"Talán segít megérteni az emberi viselkedést, ha tisztázzuk, hogy a történelem legnagyobb dialai és tragédiái nem annak köszönhetőek, hogy az ember alapjában jó vagy alapjában rossz természetű, hanem annak, hogy alapjában ember."

Oda meg vissza vagyok az olyan humoros könyvektől, amik nem csak röhej-gránátokkal bombáznak, hanem mondanivalóval is fel vannak ruházva. Itt ilyenről van szó. Okké, meg van írva, hogy itt az Apokalipszis, vége a világnak, nagy csata, csitt-csatt, az Antikrisztus meg tevékenykedik majd magának a Földön, megrontja az emberiséget. De mi van, ha nem? Mi van, ha a démonok sem vérig romlottak, az angyalok pedig nem azok a fenékik szentfazakak, mint amilyeneknek lenniük kéne az eddig hallottak alapján?

És itt hozhatom szóba Crowleyt és Azirafaelt. A démont és az angyalt, akik bár őselellenségek kéne hogy legyenek, igazán jó barátok. Leülnek borozgatni, kitárgyalni ezt az egész szevasz emberiség dolgot, és kinyilvánítják véleményüket, persze csak mértékkel, nehogy a fentiek megtudják. Az ő részeiket élveztem a legjobban, de kinek ne tetszene a Crowley autójából szóló folyamatos Queen sláger-összeállítás, vagy Azirafael könyvesboltja?

Másik nagy kedvencek az Ők. Nem egy szektáról van szó, hanem 4 gyerekről, akik lábszárcsontig gyerekek, még a régi fajtából. Akik koszosan, horzsolásokkal tele szaladnak haza este, mert ki tudja pontosan hol rosszalkodtak a barátaikkal. Akik ásnak, játszanak, bicikliznek, nem pedig non-stop a szobában ülnek a billentyűzetet csapkodva. Olyan jó volt velük együtt kuksolni a gödörben, és hallgatni az elmélkedéseiket a világ nagy gondjairól. Valahogy King jutott eszembe, neki vannak még ilyen gyerek karakterei, szeretem az ilyesmit.

"- Fölnősz úgy, hogy indiánokról, meg kalózokról, meg űrhajósokról olvasol, aztán mikor már azt hinnéd, hogy a világ egy érdekes hely, akkor azt mondják, hogy tele van döglött bálnával, meg kivágott erdőkkel és mindenhol atomhulladék sugároz sok millió évig. Szerintem nem is éri meg fölnőni."

Kiírogattam egy csomó részt, ezért a sok idézet, de amúgy is elég keveset tudok mondani, így van ez a humoros könyvekkel, amiket szeretek, nemtom miért. Szóval ha kikapcsolódni akartok, itt a könyvetek, nem túl hosszú, érdekes, izgalmas, hangosan felnyerítős. Ha hiányzik Moore, akkor pótlásnak is tökéletes.

"... tökéletesen el lehet élni egészséges ételeken, ha az ember előtte nagyot ebédelt."

Itt az ödő...

Elérkezett a pillanat, hogy (én is) felháborodjak. Mert ez az egész vámpír-irodalom, zombi-sellő-akármi megdug téma engem is megsuhint. Mindig élvezettel olvasom az ilyesféle bejegyzéseket, legutóbbi kettő álá Nima és álá SFMag.

Voltak nekünk anno a vámpírok. Misztikus, rejtélyes lények, amik mégjóhogy érdekeltek. Mert dejólenne vámpírnak lenni, mondtam én, mikor Anne Rice-t olvastam. Darren Shan is becsületesen megírta a magáét, Stephen King már hogy ne írna - höhö -, Kostova istenkirály(-nő), Lindqvist is teljesen rendben van, Bram Stoker meg persze a nagyfater az egész történetben. De ez így túl szép volt - vagy nem tudom -, el kellett taposni az egész mítoszt, hadd csillogjon már a napon a fickó, sőt vért se igyon, mert ugye vega a lelkem, és ez el sem kell pusztítsa, az túl mainstream. Legyen csinos, dögöljön utána mindenki, és akkor jöhet a világsiker, mert milyen eredeti ez az egész. Gratulálok!

Bevallom, nem olvastam egy darab Twilight könyvet sem, bár tervben volt, mert nem szeretek valamiről negatívan beszélni, amiről gőzöm sincs, de nem is fogok. Még 2 éve suliban meg kellett néznem (bár sunyiban olvastam, akkor még Feistet... hülye lettem volna ezt sasolni) angol órán, majd német órán is, mert a leányzók szerették, és ugye akkor szeresse mindenki. Nekem meg herótom lett tőle, mikor megláttam ragyogni az Edward fickót, mint valami tündérkét a Csipkerózsikából, azt mondtam, hogy szeeeervusz Meyer, mi itt búcsúzunk. Elnézést azoktól, akik esetlegesen kedvelik a sorozatot, de engem tarkón csapott, hogy ilyen lazán elcseszi az egész felépített vámpír mítoszt. Már azt sem merem hangoztatni, hogy szeretem, és olvasok vámpír központú könyveket, mert kiröhögnek, hogy ez egy hülye.

De most ugye jön a zombi-románc film. Gőzöm sincs, mi a címe, kik alakítanak majd nagyot benne, de tény, hogy lesz. Na most beindul az agy: hogy lehet egy rothadó hulla kívánatos? A zombik nem gondolkodnak, nincsenek érzelmeik, teljesen öszöntlényekké válnak, CSAK enni akarnak, nem randira járni... Persze lehet, hogy a csaj nekrofil lesz, vagy valami, akkor teljesen megértem az egészet, de ez már meghaladja szerintem az alkotók képzeletét. Hagyják már szegény rémregény - horror szereplőket békén. Lehet őket érző lényként ábrázolni, teljesen rendben van, ott van Rice Louis-a, aki egyik kedvenc vámpír karakterem, míg világ a világ, vagy akár Stokernél Drakula gróf, neki is vannak érzései, de könyörgöm, de induljon már be a diszkó-party, ha kilép a napra egy vámpír.

Persze kell az ilyen is, ki vagyok én, hogy azt mondjam nem. Mindenkinek szíve joga, hogy azt olvasson, nézzen, amit csak szeret, azért nem ítélek én el senkit, egy ember sem esik a szememben, ha ő Twilight rajongó, de attól még meg van a véleményem az egészről. Annyira neki indultam ennek a bejegyzésnek, hogy most aztán csomó dologról írok majd, erre csak anti-Twilight lett. Elnézést, majd máskor. Talán... :)



<---- Brad Pitt, mint Louis... bármennyire nők szíve csücske, nem nyált vitt a filmbe, hanem rendes színészi alakítást.

Robin Hobb: A Látnok-ciklus

Le vannak ugyebár fektetve a fantasy alapjai, Hobb fogja őket, a háta mögé hajítja, és megírja a Látnok-ciklust. Mit neki fantasztikus fajok, tünde, ork, manó, kimagasló erővel rendelkező főszereplő, Istenek beavatkozása? Be van bizonyítva, hogy nem szükséges, a kevesebb több elven fogott magának földön járó, küzdő, szenvedő embereket, és őket terelgette úgy, hogy te, mint olvasó, minden egyes mondaton nyálcsorgatva fuss végig. Mert a szereplőket megszereted, megutálod, izgulsz értük, pofán csapnád őket, vagy magadhoz húznád néha valamelyiküket vigasznyújtásként.

A 3 kötet során (régi kiadás alapján többre van bontva, azt is elmondom a végére) rengeteg dolog történik, nem lehet elmesélni az egészet, talán csak Kvothe módszerével, ha adtok nekem három teljes napot, hogy elétek tárjam FitzLovag történetét.

Fitz az a gyerek, akit egy éjjel a királyi udvar kapuja elé hurcolnak, mondván, nekik nem kell többet, ha a király megcsinálta, nevelje is fel a fattyát. Nevet sokáig nem kap, mindenki fiúnak szólítja. A többség lenézi, mivel fattyú. Anyjára nem emlékszik, apját sosem ismeri meg, a királyi család egy-két tagja viszont pátyolgatja (a többi becsületesen utálja), bár csak suttyomban, mégsem teljes jogú királyi sarj. Neveltetése során kiderül, hogy ügyes gyerekről van szó, akinek az esze és a szíve is a helyén van. Hűséget fogad Elmés királynak, aki a legnagyobb titokban orgyilkossá taníttatja. De ez mind csak a kezdetek kezdete, annyi minden fog még vele történni, hogy visszagondolni is hosszú folyamat.

Tökéletes a történetalakítás. Hobb mindig meg tud lepni, újabb és újabb akadályokat állít a szereplők elé, amiket foggal-körömmel, rendesen megkínlódva tudnak csak legyűrni. Ezt az egyik jellemvonása a sorozatnak, hogy a szereplők komolyan megküzdenek minden egyes győzelemért. Tényleg földön járó hús-vér emberek, harcolnak a cél eléréséért.
Másik jellemző a nevek. Rengeteg beszélő név van a regényekben, mint pl. Igazság, Árny, Pompa, Elmés, Türelem, amik első olvasásra talán furcsák, de később - nekem - sokkal szebbnek hangzottak, mint akár egy Arwen, pedig azt legyűrni lehetetlen.

Aztán ott a mágia. Egy fantasy sincs (biztos van, csak most nem jut eszembe egy sem), ahol ne bukkanna fel valamilyen formában, mennyiségben a mágia. Itt sem marad el, de természetesen teljesen új köntösbe öltöztetve.
Első sorban ott a Mesterség, ami leginkább a Látnok-család sarjainak kiváltsága. Nem futkároznak az utcán koldusok ezzel a képességgel, ki kell fejleszteni, becsületesen meg kell tanulni használni. Lényege, hogy a használói mintegy telepatikusan tudnak kommunikálni egymással. Erősebb formájában fájdalmat is lehet vele okozni, sőt a gyilkolás sem lehetetlen. Komoly dolog, használata függőséget okozhat, ami komoly következményekkel jár, előbb-utóbb a halál sem kizárt. Mindez így zavaros, olvasás után kristálytiszta.
A másik mágia ág az Ösztön. Ezt - mint bemásoltam legutóbb az idézetben - lenézik, rettegnek tőle az emberek, mivel nem ismerik. Legendák szólnak róla, szóbeszédből ismerik csak, ha valakiben meglátják a hajlamot rá, annak sejhaj. Lényege, hogy az ember kapcsolatot tud teremteni az állatokkal, megérti őket, és megérteti magát velük. Idővel az Ösztönnel születő ember megtalálja az állat párját, akivel összekapcsolódik, szinte egyként léteznek majd tovább, miután összekapcsolódtak.

Fitz rendelkezik mindkét képességgel, innen a sok farkasos kép, ha róla beszélek. Eleinte kutyákkal érti meg magát leginkább, de Burrick, aki neveli megtiltja, hogy használja, félve a következményektől.

Már most sokat mondtam el, és még messze sem mindent. A könyv végére annyi mindent megtudunk a világról, hogy megerőltetés nélkül otthon érezzük magunkat benne. Semmi sincs túlbonyolítva a könyvekben, mégis lenyűgöző az egész, úgy ahogy van. Minden apró mozzanat jelent valamit, ááá egyszerűen fantasztikus. Sokan égnek George R. R. Martin lázban, na, tessék akkor kézbe venni Robin Hobbot is, teljesen más, de garantált, hogy tetszeni fog. Ha fantasy rajongó vagy, ha nem.

Annyira összetett az egész, hogy azt sem tudom mit mondjak még, úgyhogy legyen ez így elég. De még itt vannak a kiadások. A könyvek ki lettek adva még régen, nem olyan csicsás borítóval, akkor sokkal több részre bontva, mint most, a DeltaVision által. Hozzáteszem, hogy eredetileg is trilógia, szóval teljesen ki vagyok békülve az új kiadásokkal.

Nnno de, régen volt:

1. Az Orgyilkos tanítványa
2. A király Orgyilkosa
3. A Nép Orgyilkosa
4. Az Orgyilkos küldetése I-II.

Most pedig: (egyben lett megoldva ez-az)

1. Az orgyilkos tanítványa
2. A király orgyilkosa
3. Az Orgyilkos küldetése

Azt mondom elég leszek, nem tudok eléggé kifejezni, mennyire szeretem a sorozatot, sokszor dobálózok a kedvenc szóval, de most tényleg kedvencről van szó. Tolkien az istenkirály, Martin és Rothfuss meg mondjuk Buddha, Hobb pedig legyen Krisna, én pedig az, aki nem tudja eldönteni, hogy melyik vallást kövesse, ezért mindegyiket követi. Deszeretem megkeverni a dolgokat :))

Az Ösztön(ző)

"Az Ösztönt sokan megvetik. Sok helyütt perverziónak tartják, használói a szóbeszéd szerint állatokkal hálnak, hogy így jussanak a mágiához, vagy gyermekeket áldoznak, hogy megérthessék az állatok nyelvét. Egyes mesemondók azt beszélik, hogy alkukat kötöttek a föld démonaival a tudásért. Én úgy hiszem, az Ösztön teljesen természetes eredetű mágia. Az Ösztön az oka, amiért egy csapatnyi madár egyszerre vált irányt a levegőben, ami együtt tartja a halrajokat a folyó sodrásával szemben, és az Ösztön az, ami fölriasztja az anyát, mielőtt a gyermeke fölsírna a bölcsőben. Úgy hiszem, hogy az Ösztön minden szótlan kapcsolat alapja, és minden ember bizonyos szinten fogékony rá, akár fölismeri, akár nem."

Közeledek Robin Hobb Látnok ciklusának a zárlata felé, és eszembe jutott, mi lenne, ha leírnám részletesen, esetleges kedvhozóként, milyen is Hobb világában a két féle mágia. De letettem róla, lehet elrontanám vele az ismerkedést a könyvvel, viszont így kezdődött a következő fejezet... és ezt már nem álltam meg. Fú, le vagyok taglózva ettől a nőtől...

Nem csak Martin Stark-jai farkasoznak... :) Értékelés hamarosan (ígérem, épkézláb mondatokkal, értelmesen, összefüggően :))

Képek forrása a DeviantArt, wyldraven és fittjoystick munkája.

Jonathan Stroud: A szamarkandi amulett | Bartimaeus I.

Gondoltam leülök olvasni, ne végignéztem a szobán, és észrevettem a jegyzeteim a könyvről, megírom akkor már a bejegyzést.

Jonathan Stroudot még valamikor tavaly találtam molyon, a többség dicsérte, így ment kívánságlistára, két hete meg rátaláltam, elolvastam.

Londonba érkezünk, egy újabb módosított Londonba, mert itt is létezik mágia, léteznek mágusok, varázslók, varázslatos lények, új köntösben. Az egyész világ élén a varázslók állnak, ők irányítanak, szervezkednek, ők vannak a Parlamentben, de úgy néz ki, aki oda jut az nem lehet becsületes. Ugyanis a varáslók többsége kapzsi, egós, a saját jólléte, minnél feljebb jutása a fontos, másokat nyugodt szívvel taposnak nyakon céluk elérése érdekében. Hogy hogyan működik a mágiájuk? A lények (dzsinnek, koboldok, afriták) segítségével. Ők semmit nem csinálnak, csak megtanulják, hogyan-miként kell őket megidézni, akaratuk alá hajtani, végül kényszeríteni őket arra, hogy elvégezzék helyettük a piszkosmunkát.

Az ifjú tanoncok gyerekként kerülnek mesterükhöz (imádtam a részt, amikor kiderül, hogyan választják ki őket, és miképpen járnak el velük ahhoz, hogy később mágusokká legyenek), hogy ezentúl velük éljenek, és tanuljanak tőlük, így Nathaniel is. A fiú okos, kiemelkedő tanítvány, de mestere ezt nem veszi észre, túlságosan el van foglalva magával. Egy alkalommal a fiút megalázza, elveri egy nagy pozicióban levő mágus, Simon Lovelace, de mestere nem kel védelmére. Ekkor Nathaniel elhatározza, hogy ha törik, ha szakad megbosszúlja megaláztatását, nem hallgat többé mesterére, és megidéz egy magas szintű dzsinnt, Bartimaeus-t, akivel majd elvégezteti a mocskos melót. (höhö... hiányzik Moore)

Fogalma sincs mekkora galibába keveredik ezzel, nem csak saját- de rengeteg ember életét veszélyezteti a csínnyel, amit kieszel. Az én ízlésemnek teljesen megfelelően volt adagolva az izgalom, a titkokról/még ki nem derült- homályos dolgokról való fátyol lerántás, a humor, szóval minden. A karakterek szépen bontakoznak, fejlődnek. A világ megteremtése is rendben van, nem lett gagyi, nem lett sok, nem lett túl bonyolult. Egy jól megírt ifjúsági urban-fantasy.

Mindezt két nézőpontból kapjuk tálalva, ott van Nathaniel, E/3-ban, és Bartimaeus E/1-ben. Bartimaeus nagy arc, nekem bejött a humora, semmit sem vesz túl komolyan, ha mégis, elhülyéskedi. Az ő részeire jellemzőek a lábjegyzetek, amik inkább plusz beszólások, ritkán magyarázatok.
A történetalakítás teljesen rendben van, in medias res indul, durr bele az eseményekbe, aztán szépen lassan megyegetünk vissza az előzmányekhez is, hogy mindent teljesen megértsünk.

Bár voltak olyan részek, amikor úgy éreztem, engem el fog veszíteni az író, de én ezt azzal indoklom, hogy Rothfuss-t olvastam előtte, és az ő lécét nem lehet megugrani. De - szerencsére - nem haragudtunk meg egymásra, a végkifejlet tetszett, nem épp erre számítottam. Kellemes lezárás, meg is lep - ha nem olvasol utánna, miről szól a II. kötet -, és felkelti az érdeklődést a következő kötet erejéig, minimum. Folytatva lesz a sorozat, kellemes kikapcsolódást nyújt. Aki ilyet keres, tessék parancsolni, még válogatni is lehet régi, és új kiadás között. :)

Pontszáma 9-es, kedvenc karakter: Bartimaeus és a kis kobold a látólemezből.