hátööö...

Helyszín: utca, kávézó, piac, iskolaterem, üzlet, könyvtár (magyarul sokan legyenek)

Megfordult már a fejedben, hogy körülötted mindenki, a saját fejében él, száz- meg száz privát gondolattal, harcolva a belső gondjaival, épp úgy, mint te? És hogy nem te vagy az egyetlen, akinek ez jár(hat) a fejében, hogy az emberek körülötted nem üres arcok, akik csak kitöltik az életet, hanem valós, érző, mély gondolatokkal rendelkező emberek, akiknek sokkal több minden van a fejükön, mint amit te elgondolsz?

 

Volt ilyen?

(ezt teszi a sok net... egy YouTube-os tumblr felhasználóján találtam az eszmefuttatást...)

(két post egy nap... B-) emmá valami!)

Patrick Rothfuss: A bölcs ember félelme

Valamit kell tudjon egy író, ha fantasy rajongók ezrei pakolja már az első könyvét az imádott kedvencek közé. Nohát, Rothfuss tud is, és az előző kötet színvonalából egy cseppet sem enged. Ahol az első kötet vége lezárult, ott folytatódik a második eleje.

Kote beígérte, hogy 3 nap alatt meséli el a történetét: gyerekkorától, egész addig, amíg felnőttként mindenki Kvothénak, a Királyölőnek, a nagy arkanistának ismeri majd, aki hatalmas tetteket vitt végbe. Íme itt a második nap mesélésének krónikája.

Nálam abszolut kedvenc, úgy az első, mint a második kötet. Az elsőt befaltam hamar, a másodikat nyúztam-húztam, hogy maradjon, tartson még, mert ugye a harmadik megjelenése, még rejtély... mint a bizonyos király személye, akit miatt ugye Kvothe királyölő lesz, mert sehol senki... :)

Egy sorozathoz azért félek sokszor visszatérni (főleg, ha 1000 oldalt üt egy kötet), mert fúú, most én elfelejtettem a szereplők nevét, vagy egy fontos mozzanat kiment a fejemből, pedig annak most mekkora egy csattanója lenne, ha friss lenne az élmény. Ezért szokásom újraolvasni az első köteteket (ha nagyon komolyan gondolom a sorozat olvasását). De itt nincs ilyesmire szükség, mert az első oldalak után süppedsz is be a történetbe, a világba, a lapok közé, a betűtengerbe... :)) ööö... veszed fel a kabátkönyved! :D És szeeevusz külvilág, te köszönöd szépen, inkább Hétszegellet tájain barangolsz.

El nem tudom mondani, mennyire szeretem... 

Tökéletesen kidolgozott egyedi világ, semmi bonyolultság nélkül. Más a "mágia", mint más fantasykben, mások a lények - már amennyi van -, minden más. Mégis megvannak benne azok a (általam legalábbis nagyon) szeretett fantasy könyvekre jellemző kis jelenet/helyszín szösszenetek. Tudjátok, a nyugis fogadók hangulata - ahol valami végül úgyis felborzolja a kedélyeket -, az öreg, bölcs karakterek, érdekes nép(ekk)el való megismerkedés... nem sorolom fel az összeset, tudjátok, miről beszélek.

Itt ráadásul Kvothe még kobozon is játszik, ami egy húros hangszer, közel áll az általam imádott gitárhoz. Úgyhogy... :D

"Van terhes csönd. Udvarias csönd. Zavart csönd. Van sokat sejtető csönd, bocsánatkérő csönd, nyomatékos csönd…"

Nagyon bejöhet Rothfussnak a csönd, mert elég sokszor belefutunk ilyen-olyan róla szóló okosságba, példának okáért ott van az a bizonyos háromszólamú csönd, aminek leírásával mindkét kötet kezdődik. Az első kötetnél engem már ott megnyert, az előszóban. Jól ki kell gondolni az előszavakat, ha a történethez kapcsolódóak, hogy egyből megfogja az olvasót, és ne pedig elriassza.

Én pl. nem szeretem a több 10 oldalas előszavakat, amikben valami a történethez kapcsolódó 1000 évvel ezelőtti történelmi esemény van leírva, ami teljesen összezavar, aztán az Első fejezet címszavak után egy teljesen más dolog vár. Értem, hogy ez jó, szükséges, vagy csak egy plusz, hogy komplexebb képet kapj a világról, de nemtom... illesszék mondjuk be néhány fejezet után, vagy közbe-közbe valahova biggyesszék be...

Node mondom, itt kb. egy oldalnyi előszó vár, ami ad egy rohadt jó hangulatot a könyv kezdeti bemutatkozásához. (mint pl. most az Elantrisnál is ez van. Sanderson sem bonyolította túl, nagyon bejövős:)

Nyálazhatnék fel-le Rothfussról, Kvotheról még x bekezdésen keresztül, de úgysem érdekelne senkit, hogy én mennyire szeretem. Kevés infót adtam, ami azért is van, mert viszonylag rég olvastam, amit ki akartam emelni, már elfelejtődött (pl. a Tempis rész... no, az egy rohadt jó rész volt!), jegyzetem meg nincs. Úgyhogy ennyi.

Aki még esetleg nem olvasta A szél nevét, nyugodtan fogjon bele. Szeretni fogjátok.

Tehlu áldjon, Rothfuss cimbora! Siess a harmadik kötettel! :D

Ja, és nyugodtan nyakon lehet vágni virtuálisan, de én ezt ecsém betitulálom szépirodalomnak is...

John Ajvide Lindqvist: Élőhalottak!

Lindqvist már bizonyított a Hívj be! című könyvével. Ott a vámpír - témát kaptuk meg olyan szemszögből, amilyen nem kacsint ránk minden filmből/könyvből. Most a zombikon a sor.

Mi van akkor, ha az alig pár napja/hete/hónapja elhunyt szerettünk bekopog az ajtón, és hazajön? Megszólalni nem tud, de a torkunknak sem esik. Csak bemegy a szobájába, és leül újságot lapozgatni, vagy csak néz maga elé a fotelből.

Mi a teendő olyankor, ha a nagymuter az unoka kérdésére ("- Mit csinál a nagypapa?") csak annyit tud válaszolni, hogy "- Szerintem úgy tesz, mintha élne."

Mi van, ha csörög a telefon, és azt hallod, hogy az általad legjobban szeretett ember már nem él, viszont mikor elmész azonosítani a holttestet ő rád pislog, és a kezét nyújtja feléd?

A holtak felébrednek, újra járnak. Remény és vigasz, vagy veszély és csak még több fájdalom?

Wow. Szerintem wow. Az élőholtak ugye zombik, akik embert, illetve emberi agyat uzsonnáznak. (Ha esetleg valaki még nem látta, és zombis sorozatra fáj a foga: Walking Dead, rohadt jó!:) De nem úgy Lindqvistnél, mert itt abszolút veszélytelenek. Csak haza akarnak menni...

Szóval az alap jó. A további történetfelépítés is jó. Szépen lassan haladnak a karakterek előre, próbálják kibogozni, hogy mi a jószagú szentszar van itt, és mit kezdjenek a visszatért kedvessel.

Abszolút egyedi színfolt, mert annak ellenére, hogy zombis - bár a könyvben kerüli mindenki, még az író is, ezt a kifejezést - nem a túlélésen van a hangsúly. Így nem is igazán horror ez, mint inkább thriller. A kis lelkedre akar hatni, és nem a félelemfaktorodat feszegetni.

Fúú, jut eszembe.

Forgatod, és ilyenek bökdösik a szemed: megrendítő... hátborzongató... felnőtteknek ajánljuk! Hátööö, okké. Deakkor kinyitod, és kapod ezt: Vigyázz, mert ÜT! éééééés egy oldalnyi szöveg, hogy kik olvashatják, és kik nem.

Nna :) Nem árt odafirkantani, hogy csak felnőtteknek, vagy valami ilyesmi. Ha másért nem, hát azért, mert a kalandra vágyó 15+ éves majd ezért kapja le a polcról :D De ez így mind szerintem kicsit túlzás, főleg azért, mert annyira épp nem durva a könyv. Sőt... Node, nem vagyok én kiadó. Igényes és szép a kiadás, csak ez kicsit bökte a csőröm.

Szóóóóóval L. jól ír. Nekem nagyon bejön a stílusa. Választ egy témát, kicsepegteti egy kicsit a szokásos zsánereket belőle, elfordítja egy kicsit, és elkezdi építeni a feszültséget, amit csak a legutolsó oldalon hajlandó abbahagyni. Magyarul, egész nap előtte tudok ülni/feküdni, csak a megfelelő pózokat kell megtalálni. (Elképesztő, milyen ülő-fekvőhelyzeteket tudok felvenni. Soha nem kényelmes egyik sem, a fekvéses változatnál meg fennáll a bealvás lehetősége is.
Bár még mindig jobb, mint a monitor előtt ficánkolni... dekéneegyebookreader.)

Úgyhogy, ha tetszett a Hívj be!, akkor ez is fog. Ha izgalmas, nem csapbólcsöpögős, pörgős, élvezetes thrillerre (jóvan, legyen horror is) vágysz, akkor itt van az Élőhalottak!

+ az alcímért! (Hogyan bánjunk velük?) :D

Még annyi, hogy érdemes lenne egy Marilyn Manson CD-t mellékelni a könyv mellé. Az egyik szereplő ugyanis nagy rajongó, és ha nem riaszt el ez a stílusú zene, akkor tuti, hogy Mansont fogsz hallgatni a könyv közben. Meg utána.

Ha nem, hát nem.

Csúnya dolog, vagy nem, ismét megesett, hogy egy-egy könyvet félrelöktem. Ha magyarázkodnom kellene, akkor annyi lenne az ok, hogy elképesztő hangulat csapongásaim vannak mostanság. Pl. olvastam Straubot, amit tök jó volt, élveztem, meg minden, míg meg nem néztem a Prometheust. Kaptam egy nyaklevest, és nekem sci-fi kellett. Elkötelezett Alien-filmek nézésbe kezdtem, éééés mindjárt nem tetszett annyira a Ghost Story. Nem a könyv hibája, hanem az enyém. Mindezek ellenére bűnnek éreztem volna nem befejezni, főleg, hogy mindössze a 20%-a volt még hátra. Úgyhogy lenyomtam a torkomon. És nem bántam meg.

Volt még olyan, hogy A prímszámok magánya... nohát, majdnem eljutottam a feléig, az eleje tetszett is. Aztán mikor elővettem egy cseppnyi kíváncsiság nem volt bennem. Mi lesz a szereplőkkel, vagy hova halad a történet, nem érdekelt. Úgyhogy hagytam azt is.

Belefogtam újra a Történészbe, mert beugrott, hogy én azt hogy szerettem. Nno... igen, egyik kedvenc könyvem, de újra nem lesz olvasva. Valahogy nem ugyanolyan, hogy vágom a sztorit. Nem köt így le. Szépen van megírva, jók a leíró részek is, meg minden, de nekem újra - nem.

Így járt még Burroughs Marsának hercegnője. Van ugye a film... öööö... John Carter! Na, az rohadt jó volt. Megnéztem, aztán láttam, hogy van könyv. Hámondom, ez érdekel. A könyv rövidke, és (szerintem) nem jó. Egyszerű, túlságosan is. Nem jött be a stílus, azok után, hogy úgy tűnt, a filmesek komolyabban vették az egész sztorit, mint maga Burroughs. Úgyhogy a rajongóktól elnézést kérek, nem lehúzni akarom, mert maga a történet rohadt jó, különben nem tetszett volna a film sem. De ez azon ritka alkalmak egyike, mikor a film sokkal jobban sült el, mint maga az írott változat. Ilyen is van.

Éééés még a Földmély titka a Gordon - William páros földalatti urban - ifjúsági - fantasyjének második kötete. Lekötött majdnem a végéig, bár valahogy nem volt meg ugyanaz a "varázs", mint az első kötetnél. De az utolsó 150 oldal már messziről sem érdekelt. Igen, az már kevés, szégyelljem magam, hogy már annyit nem bírtam ki, de nem tetszett. My bad.

Viszont közbe-közbe találtam gyöngyszemeket. Befejeztem Rothfusst, ejdeszerettem. Rászántam magam Blockra, betörőset (Rhodenbarr), alkesz ex-zsarusat (Scudder) is kipróbáltam, mindegyik bejött. Talán Scudder a nyertes. Bernie vicces, de Matt bejövősebb.

Végre valahára elolvastam Az első szabályt Goodkindtól, Lindqvist második magyarul megjelent könyvét, az Élőhalottakat, most pedig Bacigalupi felhúzhatósát lapozgatom. Az utolsó 150 oldalt már nem akarom gyorsan, nyújtom inkább 1-2 napig.

No, jelentettem. Jövök majd hosszabb, egy könyves bejegyzéssel. Lusta voltam, és nem volt kedvem blogolni, csak olvasgatni másoknál.