Wodehouse téren úgy állok - álltam, mint Rejtővel. Hallottam felőle annyit, hogy csak nnnna, de el nem olvastam volna semmit tőle, aztán elolvasva 5 oldalt, jött a megvilágosodás, fény áradt a lapokból, kényelembe helyeztem magam, és vihogva ugrottam fejest a mondataiba. Mert én szeretem az angol humort, és mert én szeretem Wodehouse-t... milyen okos és ügyes vagyok, éles elme ezerrel. :DJelentem alássan, ez már a második Wodehouse könyvem, kicsit tovább tartott az olvasása, mint az elsőnek, mert valóságos könyvhalomnak kezdtem neki időközben, de becsületesen visszatértem, és befejeztem. Psmith (a Forduljon Psmithhezbőőől) óriási arc volt, kizártnak tartottam, hogy hasonlóan jó karaktert találok majd más könyvben, de Jeeves sem semmi. Ő máshogy. Nem a poénjairól híres, hanem arról, hogy ő Jeeves. Ha baj van, ott van Jeeves, segít, és biztos ismerőse, vagy rokona a valaki, akivel épp összetűzésbe kerültél, vagy valami hasonló. Az egyetlen kritérium, hogy öltözz rendesen, mert pl. a lila zoknid, vagy a selyeminged kiveri nála a biztosítékot, és akkor nézheted magad.
Azt hittem egyébként, hogy egy regénybe kezdek neki, aztán az 5. novella után leesett, hogy ez egy enyhén összefüggő novelláskötet... de ezzel nincs baj, istenmegments, hogy valaki emiatt ne olvassa. Olvashatod egyben is, külön is, ahogy csak szemed- szájad ingere. :)
Nem tudok sokat írni róla, - mint ahogy Rejtőről sem tudtam soha - szerettem, nevettem, sok-sok Wodehouse-t akarok még olvasni. Tessék kézbe venni, mert fel fog vidítani!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése