John Ajvide Lindqvist: Élőhalottak!

Lindqvist már bizonyított a Hívj be! című könyvével. Ott a vámpír - témát kaptuk meg olyan szemszögből, amilyen nem kacsint ránk minden filmből/könyvből. Most a zombikon a sor.

Mi van akkor, ha az alig pár napja/hete/hónapja elhunyt szerettünk bekopog az ajtón, és hazajön? Megszólalni nem tud, de a torkunknak sem esik. Csak bemegy a szobájába, és leül újságot lapozgatni, vagy csak néz maga elé a fotelből.

Mi a teendő olyankor, ha a nagymuter az unoka kérdésére ("- Mit csinál a nagypapa?") csak annyit tud válaszolni, hogy "- Szerintem úgy tesz, mintha élne."

Mi van, ha csörög a telefon, és azt hallod, hogy az általad legjobban szeretett ember már nem él, viszont mikor elmész azonosítani a holttestet ő rád pislog, és a kezét nyújtja feléd?

A holtak felébrednek, újra járnak. Remény és vigasz, vagy veszély és csak még több fájdalom?

Wow. Szerintem wow. Az élőholtak ugye zombik, akik embert, illetve emberi agyat uzsonnáznak. (Ha esetleg valaki még nem látta, és zombis sorozatra fáj a foga: Walking Dead, rohadt jó!:) De nem úgy Lindqvistnél, mert itt abszolút veszélytelenek. Csak haza akarnak menni...

Szóval az alap jó. A további történetfelépítés is jó. Szépen lassan haladnak a karakterek előre, próbálják kibogozni, hogy mi a jószagú szentszar van itt, és mit kezdjenek a visszatért kedvessel.

Abszolút egyedi színfolt, mert annak ellenére, hogy zombis - bár a könyvben kerüli mindenki, még az író is, ezt a kifejezést - nem a túlélésen van a hangsúly. Így nem is igazán horror ez, mint inkább thriller. A kis lelkedre akar hatni, és nem a félelemfaktorodat feszegetni.

Fúú, jut eszembe.

Forgatod, és ilyenek bökdösik a szemed: megrendítő... hátborzongató... felnőtteknek ajánljuk! Hátööö, okké. Deakkor kinyitod, és kapod ezt: Vigyázz, mert ÜT! éééééés egy oldalnyi szöveg, hogy kik olvashatják, és kik nem.

Nna :) Nem árt odafirkantani, hogy csak felnőtteknek, vagy valami ilyesmi. Ha másért nem, hát azért, mert a kalandra vágyó 15+ éves majd ezért kapja le a polcról :D De ez így mind szerintem kicsit túlzás, főleg azért, mert annyira épp nem durva a könyv. Sőt... Node, nem vagyok én kiadó. Igényes és szép a kiadás, csak ez kicsit bökte a csőröm.

Szóóóóóval L. jól ír. Nekem nagyon bejön a stílusa. Választ egy témát, kicsepegteti egy kicsit a szokásos zsánereket belőle, elfordítja egy kicsit, és elkezdi építeni a feszültséget, amit csak a legutolsó oldalon hajlandó abbahagyni. Magyarul, egész nap előtte tudok ülni/feküdni, csak a megfelelő pózokat kell megtalálni. (Elképesztő, milyen ülő-fekvőhelyzeteket tudok felvenni. Soha nem kényelmes egyik sem, a fekvéses változatnál meg fennáll a bealvás lehetősége is.
Bár még mindig jobb, mint a monitor előtt ficánkolni... dekéneegyebookreader.)

Úgyhogy, ha tetszett a Hívj be!, akkor ez is fog. Ha izgalmas, nem csapbólcsöpögős, pörgős, élvezetes thrillerre (jóvan, legyen horror is) vágysz, akkor itt van az Élőhalottak!

+ az alcímért! (Hogyan bánjunk velük?) :D

Még annyi, hogy érdemes lenne egy Marilyn Manson CD-t mellékelni a könyv mellé. Az egyik szereplő ugyanis nagy rajongó, és ha nem riaszt el ez a stílusú zene, akkor tuti, hogy Mansont fogsz hallgatni a könyv közben. Meg utána.

Ha nem, hát nem.

Csúnya dolog, vagy nem, ismét megesett, hogy egy-egy könyvet félrelöktem. Ha magyarázkodnom kellene, akkor annyi lenne az ok, hogy elképesztő hangulat csapongásaim vannak mostanság. Pl. olvastam Straubot, amit tök jó volt, élveztem, meg minden, míg meg nem néztem a Prometheust. Kaptam egy nyaklevest, és nekem sci-fi kellett. Elkötelezett Alien-filmek nézésbe kezdtem, éééés mindjárt nem tetszett annyira a Ghost Story. Nem a könyv hibája, hanem az enyém. Mindezek ellenére bűnnek éreztem volna nem befejezni, főleg, hogy mindössze a 20%-a volt még hátra. Úgyhogy lenyomtam a torkomon. És nem bántam meg.

Volt még olyan, hogy A prímszámok magánya... nohát, majdnem eljutottam a feléig, az eleje tetszett is. Aztán mikor elővettem egy cseppnyi kíváncsiság nem volt bennem. Mi lesz a szereplőkkel, vagy hova halad a történet, nem érdekelt. Úgyhogy hagytam azt is.

Belefogtam újra a Történészbe, mert beugrott, hogy én azt hogy szerettem. Nno... igen, egyik kedvenc könyvem, de újra nem lesz olvasva. Valahogy nem ugyanolyan, hogy vágom a sztorit. Nem köt így le. Szépen van megírva, jók a leíró részek is, meg minden, de nekem újra - nem.

Így járt még Burroughs Marsának hercegnője. Van ugye a film... öööö... John Carter! Na, az rohadt jó volt. Megnéztem, aztán láttam, hogy van könyv. Hámondom, ez érdekel. A könyv rövidke, és (szerintem) nem jó. Egyszerű, túlságosan is. Nem jött be a stílus, azok után, hogy úgy tűnt, a filmesek komolyabban vették az egész sztorit, mint maga Burroughs. Úgyhogy a rajongóktól elnézést kérek, nem lehúzni akarom, mert maga a történet rohadt jó, különben nem tetszett volna a film sem. De ez azon ritka alkalmak egyike, mikor a film sokkal jobban sült el, mint maga az írott változat. Ilyen is van.

Éééés még a Földmély titka a Gordon - William páros földalatti urban - ifjúsági - fantasyjének második kötete. Lekötött majdnem a végéig, bár valahogy nem volt meg ugyanaz a "varázs", mint az első kötetnél. De az utolsó 150 oldal már messziről sem érdekelt. Igen, az már kevés, szégyelljem magam, hogy már annyit nem bírtam ki, de nem tetszett. My bad.

Viszont közbe-közbe találtam gyöngyszemeket. Befejeztem Rothfusst, ejdeszerettem. Rászántam magam Blockra, betörőset (Rhodenbarr), alkesz ex-zsarusat (Scudder) is kipróbáltam, mindegyik bejött. Talán Scudder a nyertes. Bernie vicces, de Matt bejövősebb.

Végre valahára elolvastam Az első szabályt Goodkindtól, Lindqvist második magyarul megjelent könyvét, az Élőhalottakat, most pedig Bacigalupi felhúzhatósát lapozgatom. Az utolsó 150 oldalt már nem akarom gyorsan, nyújtom inkább 1-2 napig.

No, jelentettem. Jövök majd hosszabb, egy könyves bejegyzéssel. Lusta voltam, és nem volt kedvem blogolni, csak olvasgatni másoknál.

Stephen King: Hasznos Holmik

Sántikáljunk vissza néhány napra Castle Rockba, ahol már átéltünk ezt-azt, tudom, hogy hiányzik, akármennyire rémisztő is. Itt már keltek ki holtak a sírjukból, legalábbis mi meg voltunk róla győződve, hogy ez történt. Cujora emlékszik valaki? Nem is tárgyalom mi történt, persze, hogy nem felejtettük el.

Nno, most épp vihar előtti csend van. Mert nyugi, vihar az lesz. Legújabb fejlemény, hogy új üzlet nyílik. A város nagy részét birizgálja is rendesen, hogy milyen árut kínál majd, mert eddig csak a táblát látni:

"HAMAROSAN MEGNYÍLIK!

HASZNOS HOLMIK

ÚJFAJTA SZOLGÁLTATÁS"

Újabb nehezen kézbe vevős King. Úgy voltam vele, mint az A két Rose-zal. Kétszer kezdtem el. Első olvasás alkalmával eljutottam majdnem a 100. oldalig, aztán majd' egy évet pihent. Második nekifutás már idén volt, újra kezdtem az egészet, ezennel 200 oldal volt a teljesítmény (711 old. teljes egészében). Aztán múlthéten, hónapok után előkaptam, és folytattam a bizonyos 200 oldal után. 5-6 oldalt visszaolvastam, és minden oké volt, ki is olvastam néhány nap alatt. Hiába, van úgy, hogy egyszerűen nem illik a hangulatodhoz egy könyv. Olyankor - nekem -, jobb félretenni, mint erősködni, és hónapokig naponta 1-1 oldalt olvasni a nagy fehér testvéren ülve. Kinek hogy...

Szóval mindez nem a könyv hibája, mert a könyv nagyon jó. Az a fajta King, ami kisvárosban játszódik, sok szereplővel, sok ágy alá rejtett kis dologgal, amik az utolsó 150 oldal környékén szépen lassan, egyre sűrűsödve potyognak a nyakadba, biztosítva, hogy ott már egy szuszra megy le az egész. És én nagyon szeretem az ilyet. Gyerek karakter is volt benne, King őket elképesztő jól tudja fel-le pakolászni.
A sok szereplő miatt sok szálon is fut a történet, de elég közel vannak egymáshoz ahhoz, hogy ne legyen az a vége, hogy elunod, vagy összezavarodsz. Bár néha lehet pislogni, hogy ez meg ki a fészkes fene, mert mondjuk olyan 300 oldal után bukkan csak fel a nyitányban olvasható bemutatkozása után. De max. két bekezdés után leesik, és jön a nyugtató aahhhhhhhaaaaaaaaa, megvan, olvashatunk tovább.

Nem nevezném vérengzős horrornak. Horror nagymestere ide vagy oda, nekem több kell ahhoz, hogy azt mondjam, ez igen, este lehet visszagurulok a lépcsőn, ha a sötét lépcsőházban megmozdul valaki az egyik fordulóban. Van benne agy- és gerincvelő, de amondó vagyok, hogy lehetett volna sokkal több is. Azok a bizonyos csínyek lehettek volna néhol kegyetlenebbek is, és a végkifejlet, már ha ennyit kell rá várni, lehetett volna tocsogósabb. Nem feküdte volna meg a gyomrom. Lehet egyedül vagyok vele.

Igen sok karaktert megismerünk, Kingnek szokása bemutatni jóóó részletesen a mellékszereplőket is. Itt épphogycsak érzékelhető, hogy Alan Pangborn a központi alak, mert van olyan szereplő, akinek sokkal több része van az oldalakon szentelve. De ez így rendjén van.
Mivel ennyien voltak, természetesen akadt olyan, akit nem álltam, és alig vártam, hogy vége legyen az ő ténykedéseinek. Rosszcsont az, név szerint. Egy tipikus sunyi alak, jelentem, nálam sikerült negatívvá tenni, ha ez volt a cél.
A bizonyos bolt eladója/tulajdonosa, Leland Gaunt nekem nagyon bejött. Rejtélyes, Rosszcsontnál milliószor sunyibb. Körbelengi az a bizonyos ki a halál ez igazából légkör. Van ilyenem sokszor... valaki?

Szóval pacsi, a Hasznos Holmik egy jó King. Nem kedvenc, de nagyon jó.
Még két mondat a borítóról. Ocsmány. Szinte minden nyelven sikerült valami normálisabbat remekelni, miért pont a magyar kiadásé ilyen semmilyen? Mondjuk az Európa első King kiadásai nem épp a frenetikus borítóiról híres. Minden tiszteletem a kiadóé, mert olyan könyveket tudnak rittyenteni, hogy ihaj, pl. Kostova Történészére öröm ránézni, ha megfogom elfog egy hangulat, ha még ki is nyitom végem van. Bumm, bevallom, ma kezdtem olvasni újra, majd elmondom miért, ha valakiben esetleg elképesztő mértékű kíváncsiságot keltettem.

van hipótok?

  "- Halló? - szólt a kagylóba vidáman. - Szervusz, Alan! Hogy vagy?... Akkor jó.
    Mosolyogva hallgatott egy darabig, de ha akkor kinéz a hall tükrébe, sikoltozásra kész asszonyt lát. Szerencsére nem leste a tükörképét.
   - Megvagyok, Alan - válaszolta. - Jól megvagyok."

Mert mindig, mindenki jól van :)

(Ja, Stephen King: Hasznos Holmik)

'Sakkor erről ez jut eszembe:

"Műszerekkel mérem, a nagy közömbösséget,
Túlcsordulnak a skálán a kapott eredmények.
Az otthon nevű részen, a panelrengetegben,
Embergépek élnek zavartalan csendben.

A szájukon lakat van, minden ablak zárva.
Kattanásig húzva a szívüknek cipzárja.
Ha éreznek is bármit, azt elcsomagolják,
Masnis dobozokba, majd szekrénybe szórják.

Ott egymásra torlódik a fájdalom, s a bánat,
Végig söpör rajtunk, ha utat tör magának.
Utat tör magának, minden szorongásom,
Az összes lenyelt könnyem, az összes csalódásom.

Szóra nyílnak az ajkak, de a levegőbe fagynak.
Rozsdás reflexszel még tagadni akarnak.
De kivetkőznek mégis a makacs hallgatásból,
És dobhártyák szakadnak szét az ordítástól.

Egymásra torlódik a fájdalom, s a bánat,
Végig söpör rajtunk, ha utat tör magának.
Utat tör magának, minden szorongásom,
Az összes lenyelt könnyem, az összes csalódásom.

Mossuk le hipóval, marjon le a csontig.
Mossuk le hipóval, súroljuk még addig,
Amíg kikopik belőlem, amit magamba véstem.
A sebek behegednek és kicsorbul a késem."

Vad Fruttik - Embergép

J. K. Rowling: Harry Potter and the Philosopher's Stone (Harry Potter és a Bölcsek Köve)

Ha valamiről azt mondom, hogy mindenki hallott róla, akkor Harry Potter mindenképp megy a listára. Bár a valódi célközönség az ifjú társadalom, életkortól függetlenül mindenki látott már legalább egy részletet az egyik filmből, szerintem még nagymuter is - muter szereti.

Mondjuk ami az ideális életkort illeti, ha létezik ilyen egyeltalán, akkor valahogy pont úgy a jó, hogy Harryvel egy cipőben járj életkor szempontból. Szerintem.

Mert ha kölyökként veszed kézbe az első kötetet, szivárványt hánysz, és köszönsz is el a korai lefekvéstől, míg be nem fejezed. Abba a dologba, hogy manapság mikor dőlnek le a kölykök, nem megyek bele... abba, hogy olvasnak-e, ráadásul Harry Pottert, mégúgysem.

Lefordítom, az eddigi mondandóm lényegét: nem szükséges elmondanom, miről szól. Úgyis tudod. 

Tavaly nyáron rámjött, hogy HP kell, így elolvastam a 6. kötetet, újra, és ejdejó volt. Idén nyáron meg minden ott kezdődött, hogy egyik májfrendem belecsapott a lecsóba, hogy akkor itt az idő megnézni a filmeket, én meg akkor előkaptam az első kötetet, mert nehogymár kimaradjak valamiből. De, ezennel, valamilyen csoda folytán rászántam magam, hogy angolul olvassam, de ne kapjam elő 5 oldal után a magyart kiadást, hanem végig idegenül olvasni. Kidüllesztem mellkasom, és bátran jelentem: elolvastam első könyvemet angolul. Az nem lényeges, hogy már szinte fújom kívülről, tehát ha nem is értettem valamit, úgyis tudtam mi van ott. Viszont becsületesen kiírtam fél oldalnyi szót, amivel sehogysem tudtam megbirkózni.

Ha valaki esetleg szeretne angolul, de még eddig valahogy nem, és esetleg szóba jöhet Potter, akkor nyugodtan. Ha egy-két szót nem is értesz, simán ki lehet következtetni, mert a nyelvezet nem bonyolult. Én annyira bátor vagyok, hogy a másodikat is angolul kezdtem el. Nemazért, hogy keménykedjek, de azért, valljuk be... nagy fenegyerek lettem :)))) (nemhogy valaki komolyan vesz!)

Nna. Még anno sikerült kölyökként megismerkedni Potterrel, és nagyon odavoltam érte. Várni kellett néhány kötet után a megjelenésekre, azt hiszem a negyedik akkor még váratott magára, úgyhogy óriási izgalomban voltam, mikor jött a hír, hogy megjelenik. Emlékszem, rohadt nagy fejfájással ütöttem fel, de legalább az első fejezetet végig kellett futni, mielőtt gyógyító horkolásba kezdtem. Aztán az ötödiknél felkeltem kicsit korábban, hogy legalább még egy fejezet lemehessen, mielőtt iskolába megyek, muter rosszalló nézését semmibe véve. Félévi dolgozatokra persze nem volt idő tanulni, mert pont akkor kaptam kölcsön, kizárólag pár napra a könyvet, s persze az volt az érdekesebb...

Mindezzel nem vagyok egyedül. Óriási felhajtás volt a kötetek megjelenése, éjfélkor kezdték árusítani őket Angliában, meg itt-ott, én emg néztem a TV-ben irigykedve, hogy vigyorognak a kölykök, mert nekik már emgvan az új Potter könyv.

Potter sikere abban rejlik, hogy mindenki szeret elvarázsolódni, kuncogni, izgulni, hátrahagyva saját baját. Ezért szeretik a felnőttek is, a kicsik is, a huszonévesek is. És ezért van pl kiadva komolyabb, felnőtteknek nem kínos borítóval is (magyarul sem ártana!), amiket szépen ide biggyesztek most, mert az úgy kúúúlabb :) 

Ami a filmeket illeti, szerintem azok is teljesen rendben vannak. Persze, a könyv a jobb, de most, ahogy belenéztem az első részbe olvasás után, még jó néhány párbeszéd is megegyezik a könyvével. Ahogy haladnak előre a részekkel persze elég sok dolgot kihagynak, megváltoztatnak, de hát nem igazán lehet egy filmbe belenyomni 500-600 oldalt, amik tele vannak akcióval.

Ja, van amúgy egy kis fél órás dokumentumfilm Rowlinggal. Visszamegy a kávézóba, a lakásba, ahol írta az első kötetet, elmondja milyen nehezen éltek lányával egyik napról a másikra, míg be nem robbant a könyv sikere. Ha valaki rajongó, biztos megnézi, akinek csak egy jó film/könyv, azt nem hiszem, hogy érdekelné. Csak mondom.

Nna... van Potter bejegyzésem.

Edevis amen ahze erkyt docr amen

Említettem már, hogy újra Pottert olvasok. Teljesen bele tudok süppedni, az a bizonyos kabátkönyv kategória számomra, na de nem beszélni róla előre, szeretném megírni majd az első Potter-bejegyzésem.

Szóval, eljutottam így még csipásan ahhoz a részhez, mikor Harry a könyvtárból menekülve betéved a terembe, ahol Edevis tükre rejtőzködik. Mindig is egy nagyon jó kis résznek tartottam, még kölyökként is megfogott valamennyire, de most teljesen együtt tudtam érezni Harryvel (ilyen egy jól megírt egy könyv). Megszorongatta a kis lelkem az a bizonyos fél oldal, és még hátra van egy rész, mikor Dumbledore-ral beszélgetnek majd a tükörről, de jó lesz.

Nektek van olyan rész, akár Harry Potterből, már akkor, vagy teljesen más könyvből, amire rá tudtok mutatni, hogy na, ez igen, ez itt a kedvenc részem? Ami nagyon megnevettetett, vagy könnyorkánt fakasztott, akár csak tényleg, érezni tudtátok a leírt szavakat...

Nekem most hirtelen nem jut eszembe más, mert nem gondolkoztam rajta, de ezt most nagyon tüdőn vágott, úgyhogy megosztom.

szösz

Sokszor olvasok újra könyveket, nézek újra sorozatokat, hallgatok egy albumot addig, míg már muter is ismeri a gitár és a dobszólót is, sőt, nem kizárt, hogy a szomszéd is. És ezt rohadtul tudom élvezni.

Jók az új dolgok, de úgy vagyok vele, hogy ha egyszer valami nagyon jó volt, akkor másodjára is ugyanolyan, ha nem még- jobb. Ezért néztem most meg kb. huszadjára a Jóbarátokat, és ezért nem sajnálom az időt megvonni egy új könyvtől, és újraolvasni a Harry Potter első kötetét, és a Gyűrű Szövetségét sem. (Harry Potter most, először angolul... véééégre rászántam magam).

Az ismert környezetbe mindig jó visszatérni. Megnyugtató, mintha újra elmennél egy baráthoz hetek után, és alapból kapcsolsz is ki.

Tudom, hogy sok blogos nem híve az újraolvasásnak, merthogy annyi- meg annyi új könyv van, de ki- hogy áll hozzá. Én újra azt az időszakomat élem, amikor szinte semmi sem tetszik, és folyamatosan új könyvbe kezdek, persze be nem fejezem. Úgyhogy ilyenkor talán jobb is, ha régi kedvenceket veszek elő.

Apropó, Harry Potter. Ti észleltétek, hogy ciki (de nem szeretem ezt a szót) szeretni a Harry Pottert? Mint ahogy ciki olvasni is itt-ott. 'Sakkor újra ide lyukadtunk ki, hogy miazmááá, hogy olvasol? Harciasabb molyok ilyenkor beindulnak, hogy nehogymár én legyek a hülye, mert kézbe kapok egy könyvet, és mi hülyézzük le a másikat a végkifejletben. DE, megvan ennek a rosszabb oldala is. Futottam bele olyanba, hogy egy rendszeresen olvasó valaki mindenkit hülyének nézett, aki nem olvas. Mert az olyanoknak nincs semmi gógyijuk, nincs szókincsük, hülyék, nem tudnak semmit. Höhö... álljunkcsakmeg.

Az olvasás sem jelent mindent. Attól, hogy én elolvasok x fantasy könyvet, rohadtul nem leszek okosabb senkinél. Ismerek olyanokat, akik nem szeretnek olvasni, mégis sokkal értelmesebb emberek, sokkal szebben használják a nyelvet, mint akármelyik könyvkukac. Őket más dolgok kapcsolják ki, éééésakkormivan?

Kicsit most ez olyan, mint Nita bejegyzése, hogy mindenki azt olvas, amit akar. Mindenki azzal kapcsolja ki magát, amivel akarja. Ne ítélkezzünk már non-stop. Lehet, sőt, kell is legyen saját véleményed, amit hangoztatni is lehet, nyugodt szívvel. Pl. szerintem ez a Fifty Shades of Grey egy baromság. De ettől még senkit nem fogok hülyének nézni, csak azért, mert ő elolvasta, szereti, esetlegesen még a kedvenc könyve is. Ez olyan, mintha csak azokat az embereket nézném normálisnak, akik két gömbre kötik a cipőfűzőjüket...

Kicsit most olyan voltam, mint egy bizonyos író... ragozom a semmit. Node annyi baj legyen. Abba is hagytam. (visszaolvasva a nap szava az olyan... de lusta vagyok átírni; nem olyan nagy baj az:)