2012. június 29., péntek

One Week - Egy hét

Rég nem jelentkeztem. Nem fejeztem be semmit, csak sorra kezdtem a könyveket, így nem is volt miről. De most nekiültem valaminek, úgyhogy majd jövök becsületes könyves bejegyzéssel, addigis itt egy rég tervezett post. Újabb film kerül fel a polcra, hátha meghozom mások kedvét is hozzá.

Lehangoló, tudom, de képzeld el, hogy elájulsz, összeesel, bevisznek a kórházba és mikor magadhoz térsz, azt a hírtkapod, hogy rákod van. Végső stádium. Megpróbálhatod a kezelést, mert ugye a remény hal meg utóljára, de csupán egy heted van hátra.

Te mit tennél? Elmondanád valakinek? Befeküdnél a kemónak, és végigzombiznád az utolsó napjaid, vagy inkább olyasvalaminek adnád a fejed, ami boldoggá teszi azokat? Persze, lehet, hogy hatni fognak a gyógyszerek, de ezt már te döntöd el: mennyire vagy optimista, vagy mennyire hiszel az orvostudományban - akár a csodákban.

No, itt egy film, ami erről szól. Ben Tyler döntéséről. Ő így éli meg azt a bizonyos hetet. Vesz egy motrot, és uccu neki...
Nem mondok többet az eseményekről, legyen minden új, ha esetleg valaki megnézi.

Vannak olyan filmek, amik végezetével, az utolsó képkockák után csak bámulod a stáblistát, és hallgatod a záró dalokat. Na, nekem ilyen volt a One Week. Nem kell feltétlenül vígjátékot, vagy mittudomén milyen vidám filmet nézni ahhoz, hogy jó kedv, élni akarás kerekedjen. Legalábbis szerintem. Igaz, hogy inkább olyan keserédes szájízem maradt utána, de olyan jó volt nyámmogni rajta.

Teljesen kimeredtem, egész nap csak néztem magam elé, hallgatva a betétdalokat - mert gyorsan le is kalózkodtam a netről őket. Kavargott bennem annyi, de annyi minden, hogy ihaj. Folyamatosan azon agyaltam, hogy én mit tennék ebben a helyzetben, és teszem ezt néha a mai napig. Eszembe jut a film, és kezdődik is a gondolatmenet... sokra nem jutok, de elvagyok magamnak.

Nektek valami elképzelésetek van róla, mihez kezdenétek? Nem tudom, mennyire publikus, vagy szívesen megosztandó dolog, de ha esetleg valaki bepötyögi... érdekel, 'e van.

No, de a film! Érdemes megnézni. Dráma, de nem érfálvágós hangulatot hagy maga után, sőt... meglátjátok, ha megnézitek. Rohadt jók a betétdalok, teljesen a filmbe olvadnak; olyan tájak vannak itt-ott, hogy sejhaj... 
Nekem abszolut ment a kedvencek közé, az egyik valaha látott legjobb film. Ritkán fog meg egy film ennyire, de, mikor igen, akkor olyan jó. Úgyhogy most olyan jó, hogy láttam :D (úgysem nézel be ide, de köszönöm, Zsolt barátom a tippet :)

Aszondom megéri mindenkinek.


2012. június 1., péntek

...mit mondjak magának?

Játszadozunk még ilyet? Te mondd meg, hogy mit olvasok? Mert nekem nem elég 3 könyv olvasása, kézbe kaptam a negyediket... hátha ez most nem lesz annyira nyilvánvalóan, szembeöltően egyszerü.

- sorozat (a magyar fordítások száma nem teljes)
- nemrég készült az első könyv alapján film (amit tegnap néztem meg, és muszáj olvasnom is)
- az író egy másik - sokkal terjedelmesebb - sorozatával vált híressé
- science fantasy... mert se nem fantasy, sem nem sci-fi

Tessék, lássék... többet nem mondok, max annyit, hogy a film - nekem - rohadt jó volt. Nem renget meg a világodban, de szerintem minden a helyén volt. 

Öööö... kellemes hétvégét! :)

2012. május 30., szerda

Köszöntem, bocsánat

Clive Barker kárhoztatásáról kéne szó legyen, de nem lesz. Mefogadtam még év eleje körül, hogy nem erőltetek semmilyen könyvet, ha valamiért nagyon nyögvenyelős, akkor félbe marad. Eddig nem hagytam abba semmit - kivéve Koontzot, de az amúgy is újraolvasás lett VOLNA - úgyhogy most minimális bűntudattal búcsúzok Barkertől.

A könyv tartalmát nem mesélem el, a cím megnevezi a központi témát, szerintem elég ennyi. Amúgy is, olyan jó, ha az ember nem tud semmit a könyvről, és csak úgy kézbe veszi.
Tetszett, elvoltam vele. De valamiért a felétől odébb már nem vagyok kíváncsi rá. Lehet, hogy ezzel most óriási dolgok maradnak ki, de egye fene, akkorsem... Bár Barker jól ír, felkelti az érdeklődést, jók a karakterek, megvan az egyedi stílusa mindennek a könyvben, nekem most mégsem. Lehet máskor, vagy más könyvet, mert pl. a Korbács nagyon piszkálgat, és az Abaratra is kíváncsi vagyok.
Inkább újra elővettem A Gyűrűk Urát, és nagyon jól esik. Fogom a Tolkienes merengőmet és fénysebességgel fejest bele... :)

Ti hagytatok már félbe könyvet idén? Könnyen megy a félretolás, vagy csak komoly sóhajok utján, fejcsóválgatással fűszerezve? Vagy egyeltalán nem hagytok abba könyvet, mert az főbenjáró bűn?

2012. május 10., csütörtök

csókolom

Ha meglátok valakinél egy ilyen nem könyves bejegyzést, nekem is kell egy. Nehogy kimaradjak valamiből. Most épp a Nimáét láttam, sakkor megkívántam.

Szóóóuval, kicsit leléptem a molyról. Nem hívogatott mostanság. Van mikor elkap a feelingje, és egész nap ott ülök, de most nem kellett. Bekukkantottam, van-e csillagom, oszt annyi. Amúgy sem voltam soha egy központi alak, úgyhogy hiányérzetet sem keltek senkiben. Meg lehet ezt csinálni drámai többszáz karakteres méregbomba-karc nélkül is. Nem kell fenegyereknek lenni hozzá. Na bumm, vegye magára valaki gyorsan, intsen be. Nem gondolok senkire, csak láttam ilyeneket. többségében nem is figyelteké, úgyhogy persze, hogy nem tudok nicknevet.

Olvasom Rothfuss II.-t. Bitangjó. Nyúzom-húzom, hogy ne nyávogjak majd, hogy olvasnám, de nincs. Benyomtam közbe a Tizenhármat, jó volt, elmondtam itt lenn milyen volt, de ahogy látom egyedül vagyok a tetszésemmel - felháborodok néha könyvekben a magyartalan mondatokon, aztán én is olyanokat írok itt... dehát nem vagyok író, el lehet fölöttem siklani, szeretek néha össze-vissza beszélni. :D

Nima említette, hogy szeretne kissé elhatárolódni a népszerű könyvektől, másokat olvasni. Tetszik az ötlet, én is ezen vagyok mostanság. Már, ha találok magamnak valamit. Mert nem mindig sikerül, és akkor jön a moly-blog páros, ők a biztos források. Clive Barkert is tök jó most olvasni, úgy, hogy nem igazán tudok róla sokat, főleg, hogy a fülszöveg sem mond igazán semmitse. Nem ítéltem meg előre, hogy ez most jó, vagy rossz könyv. Nem várok el semmit. És ezt élvezem. Kajtatok még ilyesmit. Vagy legalább olyat, ami épp most nincs a toppon. Valahogy így.

Szép az idő. Szoktatok kiülni - feküdni valahova a szabadban olvasgatni? Én minden második nap betervezem, de Csipa - a kuta, akire jelenleg vigyázok - nem igazán dől le mellém, folyamatosan menne magának, és ha rángatja a karom előre - hátra, sehogysem tudom elképzelni az olvasást. Ha épp hangulatában van, és bent vagyunk a lakásban, akkor sem hagy olvasni. Vele kell játszani. Szeret ráülni, vagy épp ráfeküdni a könyvre... eszembe se jusson, hogy előkapjam :)) Nem rongálja őket mondjuk csöppet sem, úgyhogy semmi gond. 

Ja, fantasyt kajtatok még manapság. Nem Novikot, nem Ködszerzetet, bár őt biztos szeretném. Valami jókis hagyományosat. Kisfaluból uccu neki világot menteni. Lehet újra előkapom Robert Jordant. Első két kötetet olvastam csak amúgyis, és alig emlékszem rá. Mást nem nagyon találok, úgyhogy kb ő marad.

Valami játékot nem kreálunk ebből a nem túl felkapott könyv olvasásból? Mittomén, mindenki átvesz egy olyan könyvet egy másik blogostól, akiben megbízik - vagy nem -, ami nem túl olvasott mostanság, és persze ő sem olvasta, aztán jön egy bejegyzés róla? Ha csak három-négy embernek van kedve hozzá, én annak is örülök. Ha nem, tudom, hogy hülyeség, és nem pattogok tovább... :))

No, ennyi voltam. Kellemes, pihenős hétvégét! Köszönöm széken :)

2012. május 2., szerda

Wolfgang & Heike Hohlbein: Tizenhárom


Thirteen árva maradt (lassan ez követelmény, ha fiatal a főhős:). Anyja hátrahagyott számára egy levelet, amiben tájékoztatja, hogy létezik neki nagyapja. Így a kislány, pár nappal a tizenharmadik születésnapja előtt repülőre száll, hogy sok viszontagság árán, amik történte után már nem igazán tudja, hogy bedilizett-e vagy sem, megérkezik a nagyfaterhez.
Az ősz, hórihorgas égimeszelő férfi azonban nem egy hétköznapi házban él. Oké, hogy hatalmas, régi és kissé rémisztő, de sokkal többet rejt, mint amit amúgy is elképzelni lehetne róla. És akkor a nagyapa most kinek az oldalán is áll, és ki is ő valójában?

Nagyvonalakban.

Megindultam a könyvátrba, hogy én most ellopom, és újraolvasom Eddings Elenium trilógáját, de a könyvtár zárva volt. Pár nap múlva újra próbálkoztam, de akkor a nénike, aki szerintem ösztönből nem csíp, nem engedett tivornáyzni, mondván, hogy nem ad könyvet, míg vissza nem viszem az összeset. Mert Cortázar itt maradt Kolozsváron. Lehet, hogy ez teljesen normális, de nem nálunk. Alig járnak páran a könyvtárba, a szabályok lazák, örülnek, ha megy valaki. De nem a így a Sátán felesége. Úúúúgyhogy letámadtam szobatársam polcait, így jött velem a Tizenhárom, többek között.

Tetsztett már az eleje is, pörögnek az események, te sem tudod mi a fene történik, mert szusszansz, és megint rohanni kell, vagy vakarni a fejed, hogy fúúú, itt mi lesz? Bár kicsit furán álltam a könyvhöz, okot nem tudok mondani, de valamiért nem akartam komolyan venni. Volt egy olyan hülye - alaptalan - sejtelmem, hogy nem lesz megmagyarázva megfelelelően minden, és nem kapom meg a várt csattanót az utolsó oldalakon.
Mert minden nagyon szépen fel van építve. Szépen halmozódnak a titkok, a rejtélyek, a válaszra váró kérdések. Akció téren is minden igényem ki volt elégítve, volt időm ismerkedni a mellékszereplőkkel is - valamiért ezt nagyon elvárom mostanság. Miután ezek megtörténtek persze hajlandó voltam komolyan venni az egészet, és hagyni a fenébe a hülyeségem.

Thirteent, a főszereplő lánykát, hol szerettem, hol nem. Nem hisztis, nem buta, vagy idegesítő, de nem volt az a deszeretem alak sem. Lehet kicsit az bökte a csőröm, hogy 12 évesen hogy csinál már ilyeneket, meg hogy bír ennyit... mintha ez lett volna az első olyan ifjúsági könyvem, ahol fiatalka karakterek megmentik a világegyetemet is akár. Hát, mondom, valamiért gagyinak könyveltem el.

No, szerencsére nem lett igazam, a 100-akárnyanyadik oldal után már minden renben volt a fejemben is. Azt mondom, hogy az igényesebb kategóriába tartozik a regény. Nem tőmondatos, nem csak kifejezetten a dolgok pörgésén van a hangsúly, és nincs is vége 200-300 oldal után. Pont az a fajta, amit olvassanak csak bátran a már hivatalosan nem gyerekek is, a felnőttek. Mester Tamás szavaival élve (eegen, csípem a fickót), nem kell felnőni, a felnőttek hülyék. Én nem leszek hajlandó ízig-vérig felnőni, fogok nézni meséket, és ilyen könyveket is fogok olvasni, mert úgy igazából, szerintem, kortól függetlenek. Aki szereti, az szereti, legyen akár 15, vagy 45 éves. Ha szórakoztatja, és élvezi, nehogymár ne olvasná, csak azért, mert ifjúsági.

A címadó szám végigfolyik a történeten becsületesen. A legtöbb dolog 13-as, 13., vagy 13 * 13. Mindez nem zavaró, annyi, hogy már nem lepődsz meg, ha újra felbukkan, sőt, tudod előre, hogy pl. azok a lépcsőfokok bezony 13-an lesznek. Vannak még a Tizenhármak, Thirteen 13.-án született, 13:13:13-kor, a 13-as szobában volt az édeasnyjával, 13 nap múlva hagyták el a kórházat, a 13-as számú taxi szállította őket haza, 13 hetesen mosolygott először éééés így tovább. Mindezek után annyit elvártam, hogy 13 fejezetből álljon a könyv, és köszönöm, így lett.

A zárlat is tetszett, bár lehet nem csömöltem volna meg még egy alig pár oldalas epilógustól, de sebaj. Fúú, el ne felejtsem, hogy tetszett, hogy egyszercsak egy bizonyos oldalon ketté vál a szöveg, úgy néz ki, mint a Biblia pl. Nem tudtam hirtelen hova tenni, de imádtam benne, hogy két síkon folyik onnan a történet. Ilyet még eddig nem láttam, úgyhogy oda meg vissza voltam az ötlettől.
Ami viszont kicsit zavart néha-néha, hogy akad néhány fordítói hiba, 1-2 mondat magyartalanra sikerült, de épp hogy csak... nem zavaró a mennyiség. Gyakori még a dőltbetűzés, amit néhol nem tudtam hova tenni, mert nem kellett az oda, de mivel én is ezt művelem újabban, vegyük úgy, hogy meg sem szólaltam.

Ki ne hagyjam még így a végén Vuss-t, a denevért, aki tud beszélni is. Nincs otthon a mi világunkban, így rácsodálkozik egy-egy dologra. Pl. mikor Thirteen fogat mos, elkönyveli magában, hogy a leányzó beza megveszett, a WC-t kis fürdőkádnak nézi, meg is kérdezi minek olyan kicsi, ésatöbbi. Ő a fő poénforrás, nekem nagyon bejött, ő is kapja a KK, azaz a kedvenc szereplő kitüntetést, gratulálok.

 
"– (..) A nevem Vuss, és ezt jól vésd az eszedbe! Még hallani fogsz róla!
– Vuss?!
– Igen, Vuss! – válaszolt a bőrpatkány. – Mert ez az utolsó hang, amelyet a legtöbb ellenségem utoljára hall életében! – Elengedte a gerendát, kiterjesztette a szárnyait, és körözni kezdett Thirteen körül. – Látod? Így! – Lecsapott Thirteenre, az utolsó pillanatban irányt változtatott, és azonnal újabb támadásra indult. – Vuss! És vuuuss!"

Becsületesen nyerítettem, mikor Peter, Thirteen barátja (akinek mindenáron angolul akartam olvasni a nevét, de NÉMETÜL kell) javasolja, hogy nevezzék át Puff-ra, mert olyan csali, és szeleburdi, hogy denevér létére mindennek nekimegy.

Tessék olvasni, szerintem érdemes. Nagyon tetszett, örülök, hogy olvasásra került. Valamiért nincs túl nagy híre, bár sok könyvet fényévekkel lenyom, amik csak úgy ni itt vannak mindenhol, hogy dejók, aztán egy kalap fos is többet ér náluk, már elnézést. Ahogy nézelődtem, szép számmal van még Hohlbein könyv, és szeretnék még olvasni, mert ezzel a könyvért pacsit adok, hátha a többi is ilyen.

2012. április 17., kedd

13

Az emberek szeretik a babonákat. Jó, ha van mitől félni. Valahogy ezt a következtetést vonom le, mert ha épp valami csoda folytán nincs semmi baj, fellélegezhet, akkor kitalál valamit. És ez nem feltétlenül a modern emberre értendő, hanem úgy cakli-pakli, mióta lett egy kis gógyink.

Mert ugye hány, meg hány világvége volt már, szerencsére mind túléltük. Ennyi tapasztalattal már meg sem fog kottyanni a majáké, ami bizony idén esedékes. Megunták tovább készíteni a naptárukat, mi meg ezért fogunk meghalni, ha esetleg valaki nem hallotta volna még: 2012 december 21.-én. Juuj.

Ha meg mégsem, akkor jövőre biztosan, végül is 2013 lesz... de két év múlva sem késő. Vagy azután. Vagy azután...
Félni kell még a fekete macskától is. Vigyáztam egy kis lurkóra két hetet, aki a tenyeremben is elfért, mert nehezen találtunk neki gazdát. Méghozzá azért, mert fekete volt, és úúúristeneste átharapja a gigám alapon senkinek nem kellett. Nembaj, esténként elaludt rajtam, aztán végül csak hazavitte valaki. :)
A csúnya és alattomos dolgok közé tartozik még a létra is - át ne menj alatta -, a tükrök - le ne ejtsd! -, VAGY épp egy fél oldalnyi anymenés, amit mailben kapsz, és tovább kell küldd, hogy a szerelmi életed, vagy szeretteid egészsége teljesen rendben legyen. Ja, és a 13-as szám.

Mondjuk, ha van olyan ember, aki attól fóbiázik, hogy egy kacsa figyeli állandóan, akkor miért ne lenne olyan, aki a 13-as számtól retteg. Készülj, mert van neve: triszkaidekafóbia.

Olvasom a Hohlbein páros könyvét - Tizenhárom -, és gondoltam kicsit szétnézek mit fogok megtudni erről a számról esetleg. Hát túl sokat nem, de amit találtam, azt megosztom, hátha valakit érdekel.
A kezdet talán a keresztényekhez köthető, mert ugye az utolsó vacsorán 13 személy volt, Jézus a 12 apostollal. Ehhez jöjjön akkor már a péntek, ami alapból szerencsétlen nap, mivel ezen a napon feszítették keresztre a Megváltót. Kész.
De az ókori rómaiak is a rombolás számának, jelképének tartották. A skandinávok Lokit a 13. istennek vélték, ő meg elég bosszúságot okozott mindenkinek (bár nekem az egyik kedvencem, bárki bármit is mondjon).
Azért is lehet baljós, mert egy évben 13 telihold van. Nna? Féltek már? Van még...

Jack the Ripper, Charles Manson és Theodore Bundy sorozatgyilkosok neve is 13 betűből áll. Ráadásul a templomos lovagrend elleni per is 1307 péntek 13-án történt.
A kedvencem Arnold Schönberg, egy oszták zeneszerző. Ő is traszkoidekafób volt. Kijelentette, hogy 76 éves korában ő meg fog halni, mert 7+6=13. Ez be is következett, de ha ez nem lenne elég 11:47-kor távozott, azzaz 13 perccel éjfél előtt, és ha összeadod az időpontok számait (1+1+4+7) akkor is 13 az eredmény. Ezek után nem meglepődni azon, hogy Schönberg 13-án született.

Ez annyira súlyos tud lenni, hogy rengeteg szállodában nincs 13-as szoba, inkább 12A - 12B. Egyes utasszállító repülőgépeken nincs 13-as üléssor. Felhőkarcolókban, magas épületekben kihagyják a 13. emeletet, ott nincsenek irodák, ott helyezik el a szellőztető rendszert, vagy valamit. Érdekes, hogy egy szám mennyire hatással van az emberekre. Csak be kell mesélni alaposan magadnak, és retteghetsz is.

Vannak más számok is, érdekességképp. Az olaszok a 17-től félnek, a japánok és a kínaiak pedig a 4-estől. A magyaroknak meg ugye van a heten, mint a gonoszok szólás, ami szintén baljóslatú szám. Csak nem sokan foglalkoznak vele, mesélőkön kívül :)

És itt kifogytam. Érdekesnek tartom a babonákat, rohadt jó ötletforrások tudnak lenni akár egy könyvhöz is. Pl. itt ugye a Tizenhárom, ahol a főszereplő kislány neve Thirteen, 13-án született, az orvosok, ápolók szerint 13 óra 13 perc 13 másodperckor, anyja a 13-as szobában feküdt, és a taxi, ami 13 nap múlva hazaszállította őket is a 13-as számot viselte. 13 hetes volt, mikor először nevetett, 13 hónapos és 13 napos, mikor megtette első lépéseit. Az egész életét körülöleli ez a szám, így kapta apjától a Thirteen becenevet is. De egyenlőre elég, majd ha befejeztem írok róla.

A legjobb... esküszöm, hogy tök véletlenül, de péntek 13-án kezdtem el olvasni a könyvet :D Másnap esett le, még örültem is neki :))

2012. április 14., szombat

rajongás (álá ZeroFriends - In Flames)


Nno, legyen egy ilyen is, hogy megcsókolom egy bejegyzésen keresztül egy-egy kedvenc talpát. Egy kicsit a jelenlegi sablonról, és a fejlécről fogok beszélni.

Van egy olyan kollektíva, hogy ZeroFriends. Olyan fickókból áll, akik művészkednek, persze modern köntösben. Festenek, rajzolnak, műveiket pedig pólókra, ilyen-olyan tárgyakra nyomják, vagy épp bekeretezve árulják, és én biza - majd ha egyszer sok pénzem lesz - felvásárolnám az egész raktárukat, és a budi fölé is a logójukat ragasztgatnám.

Nem tudom, ösmerős-e nektek az In Flames? Gőzöm sincs 1-2 blogoson kívül, hogy miket hallgat, így nem lehetek benne biztos. Egy metál együttesről van szó, akik melodic death metalt szolgáltatnak, méghozzá a legjobbat, ami csak a Föld kerekén létezik. Mindig is szerettek újítani, sokan ezért is szeretik őket. Mert bár, ha egy teljesen új dalt hallasz tőlük, felismered őket, de tuti, hogy valami újítás lesz a nótában. És így jött Andersnek (ének) az ötlet, hogy ő biza' nem fog egy fotót, vagy egy photoshoppolt vérfürdőt a borítóra biggyeszteni, hanem valami eredetivel kápráztat el mindenkit. Így jött a képbe a ZeroFriends, ahol Dave Correia, és Alex Pardee meg is rajzolta az album-artot.

A fejlécben a bagyoly buksis haver az A Sense of Purpose album kulcsfigurája, én négy éve vagyok beledilizve, biggyesztgetem mindenhova, boldog születésnapomra még agyagból megformálva is megkaptam, örültem is neki becsületesen. :) Úgyhogy eljött az ideje, hogy a blogot is uralja. A homályos, háttérbe szoruló kép Alex Pardee munkája, a betűk is tőlük vannak. Az In Flames-eseknek készült az is.
A hattér pedig a régi, csak szürke, és sötétebb. Nagyon sokat bajlódtam azzal a fejléccel, mert sehogy sem akart úgy kinézni, ahogy én szerettem volna, de végül ebben egyeztünk meg. Photoshophoz nem értek, így ez komoly Paint, és Irfan View közreműködéssel készült :D

Nem tudom ki mennyire rajongója az ilyen stílusnak, de azoknak, akik szívlelik, itt még néhány kép: :)