King ugyebár a horror mestere, de nem tartózkodik a fantasytől sem. Ott van pl. a Setét Torony ciklus, amit még nem olvastam, nem tudom milyen, viszont ott A sárkány szeme, amit igen, és ott engem meggyőzött. Ugyanakkor A Talizmán is nagy fantasy-ként volt titulálva, így nem hagyhattam ki őt sem.
A főhős Jack Sawyer, aki apja halála után anyjával, a B-kategóriás filmek koronázatlan királynőjével városról városra jár, menekülnek az ügyvédek, ingatlanügynökök elől. Letelepednek New Hampshire-ben, és egy alkalommal, mikor Jack az Atlanti-óceán partján bolyong, megismerkedik Speedy Parkerrel, egy idős, fekete fazonnal, akivel barátságot köt. Jack 12 éves, de nem kerüli el figyelmét anyja egyre romló egészségi állapota. Speedy segítséget nyújt neki: megmentheti anyja életét, és ezzel együtt a Territóriumok csodálatos világát is, ha vállalkozik egy nagy útra, ami közel sem lesz könnyű.
Nagyvonalakban...
Nohát, a könyv elég vaskos, 850+ oldalas, így Kingnek (és Straubnak) bőven van ideje felvázolni egy másik világot. Ez sikerül nekik. A Territóriumok egy csodás világ, a levegő tisztább, az ég kékebb, a fű zöldebb, az étel ínycsiklandozóbb, de természetesen itt sem minden fenékig tejfel, a gonosz munkálkodik, és Jack az egyetlen reménysugár a Jó győzedelmére... meg kell szereznie a Talizmánt.
Le kell állnom, mert hajlok arra, hogy csak a történetet meséljem, és nem azt szeretném. Szóval ez eddig mind szép és jó. Jól indul, én egyáltalán nem untam. A karakterek szépen bontakoznak ki, a világgal együtt. Messze nem fantasy az egész, úgy kb 40%-ban az, ami meglepett, mert arra számítottam, hogy Jack szépen átpattan a másik világba, és majd az utolsó oldalakon vissza. De szó sincs erről, folyamatosan jön-megy a világok között, erre kényszerül, de nem spoilerezek.
Nehezen írok róla, lehet nem kellett volna ennyit halasztani. Az igazság az, hogy nekem nem lett kedvencem, gőzöm sincs, hogy Peter Straub a hibás-e ezért, vagy egyszerűen úgy cakli pakli csak nem... Jó könyv, élveztem olvasni, izgultam, imádtam-utáltam karaktereket, nevettem, sokszor a sarokba hajítottam volna legszívesebben, de inkább csak kiabálni kezdtem (szobatársam nem túl nagy örömére), hogy ezt most miért kellett így meg úgy megírni, és hasonlók.
Viszont, ami idegesített, az a néhol felbukkanó GAGYI hasonlat, példáúl egy gyöngyszem:
Meresztgettem a szemem, hogy ez vajon melyik író lehetett, mert nem dícsérném meg érte, az biztos... :)) De, semmi sem tökéletes, befejeztem A Talizmánt, nem volt kényszer az olvasása, aki már ismeri Kinget, annak ajánlom, aki pedig csak most ismerkedik vele, az úgy vegye csak kézbe, hogy legyen vele tisztában, a többi könyvében nem ilyet fog kapni. Megkapjuk a szokásos horror vonásokat, ajjaj, ebben nem lesz hiány, de azért mégiscsak fanatsyről beszélünk.
Van testvér-regény, A Fekete Ház, akit sokkal jobban szerettem, mint a bátyját. Itt már évek telnek el a 12 éves Jack kalandja után, immár felnőtt férfi, akiből komoly nyomozó lett, de épp visszavonul, mert nem igazán tudja folytatni a munkáját, miután átélte az előző könyvben történteket.
French Landing, békés kisvárost nézi ki magának, de belép a történetbe King, és azt mondja, hogy itt sem lesz nyugtod, barátom, mert itt tevékenykedik a Halász, aki gyerekeket rabol el, akiknek holtteste megcsonkítva kerül elő. A helyi rendőrség nem sokra jut a nyomozásban, és Jack segítségét kérik.
Kiderül, hogy nem egyszerű, evilági bűntényekről van szó, a Territóriumokban újra zűrzavar uralkodik, ezentúl mégnagyobb.
Mit rejt a Fekete Ház, ki a Halász, és pontosan mire kellenek neki a gyerekek? Mert meg lehet nyugodni, nem csupán uzsonnára gyűjti be őket.
Ebben a regényben több a krimi-horror, mint a fantasy, az utolsó párszáz oldalig háttérbe szorul a Territóriumok világa, de ott aztán fénysebességgel zúdulnak az események a nyakunkba. Lehet ezért tetszett jobban, vagy, mert sokkal kingesebb. Sok szereplő, zsákutcák, és azok a bizonyos kedvenc karakterek, akikért nagyon hálás vagyok
Sokan vannak azon a véleményen, hogy ez a kötet nem éri utól az előzőt, szerintem meg lenyomja. Többet izgultam, több volt a boooorzongásra a lehetőség.
A Talizmánban Farkas volt a kedvenc szereplőm, itt legalább annyira szerettem Henry-t. De ennek óriási spoiler lene a vége... ide még kevesebbet tudok írni, pedig azt hittem könyebb lesz.
Szeretem a végkifejletet is, nem baj az, ha nem minden vattacukorral bevont happy end, sőt, én el tudtam volna viselni mégtöbb drámát is, bár azért olvasás közben nagyot dobbant a szívem.
Elég leszek mostmár, úgyhogy azt mondom, érdemes elolvasni őket, én nem bántam meg. Ez itt csak egy vélemény, lehet másoknak az abszolut kedvenc lesz minkettő, vagy csak egy... kíváncsi vagyok más hogy van velük, szóljatok, mindenképp. :)
Ha A Talizmán kap egy 7-est... akkor A Fekete Ház egy 9-est (amúgy csak 8-ast érdemelne). Mindesetre örülnék egy harmadik kötetnek... :D
A főhős Jack Sawyer, aki apja halála után anyjával, a B-kategóriás filmek koronázatlan királynőjével városról városra jár, menekülnek az ügyvédek, ingatlanügynökök elől. Letelepednek New Hampshire-ben, és egy alkalommal, mikor Jack az Atlanti-óceán partján bolyong, megismerkedik Speedy Parkerrel, egy idős, fekete fazonnal, akivel barátságot köt. Jack 12 éves, de nem kerüli el figyelmét anyja egyre romló egészségi állapota. Speedy segítséget nyújt neki: megmentheti anyja életét, és ezzel együtt a Territóriumok csodálatos világát is, ha vállalkozik egy nagy útra, ami közel sem lesz könnyű.Nagyvonalakban...
Nohát, a könyv elég vaskos, 850+ oldalas, így Kingnek (és Straubnak) bőven van ideje felvázolni egy másik világot. Ez sikerül nekik. A Territóriumok egy csodás világ, a levegő tisztább, az ég kékebb, a fű zöldebb, az étel ínycsiklandozóbb, de természetesen itt sem minden fenékig tejfel, a gonosz munkálkodik, és Jack az egyetlen reménysugár a Jó győzedelmére... meg kell szereznie a Talizmánt.
Le kell állnom, mert hajlok arra, hogy csak a történetet meséljem, és nem azt szeretném. Szóval ez eddig mind szép és jó. Jól indul, én egyáltalán nem untam. A karakterek szépen bontakoznak ki, a világgal együtt. Messze nem fantasy az egész, úgy kb 40%-ban az, ami meglepett, mert arra számítottam, hogy Jack szépen átpattan a másik világba, és majd az utolsó oldalakon vissza. De szó sincs erről, folyamatosan jön-megy a világok között, erre kényszerül, de nem spoilerezek.
Nehezen írok róla, lehet nem kellett volna ennyit halasztani. Az igazság az, hogy nekem nem lett kedvencem, gőzöm sincs, hogy Peter Straub a hibás-e ezért, vagy egyszerűen úgy cakli pakli csak nem... Jó könyv, élveztem olvasni, izgultam, imádtam-utáltam karaktereket, nevettem, sokszor a sarokba hajítottam volna legszívesebben, de inkább csak kiabálni kezdtem (szobatársam nem túl nagy örömére), hogy ezt most miért kellett így meg úgy megírni, és hasonlók.
Viszont, ami idegesített, az a néhol felbukkanó GAGYI hasonlat, példáúl egy gyöngyszem:
"... A Point Venuti körüli hegységek úgy döntöttek, hogy nem állnak ellen végzetüknek, és fensíkká alakulnak át. (...) Az újonnan keletkezett hegyek egyikéből merev nemi szervként állt ki egy kémény."
Meresztgettem a szemem, hogy ez vajon melyik író lehetett, mert nem dícsérném meg érte, az biztos... :)) De, semmi sem tökéletes, befejeztem A Talizmánt, nem volt kényszer az olvasása, aki már ismeri Kinget, annak ajánlom, aki pedig csak most ismerkedik vele, az úgy vegye csak kézbe, hogy legyen vele tisztában, a többi könyvében nem ilyet fog kapni. Megkapjuk a szokásos horror vonásokat, ajjaj, ebben nem lesz hiány, de azért mégiscsak fanatsyről beszélünk.
Van testvér-regény, A Fekete Ház, akit sokkal jobban szerettem, mint a bátyját. Itt már évek telnek el a 12 éves Jack kalandja után, immár felnőtt férfi, akiből komoly nyomozó lett, de épp visszavonul, mert nem igazán tudja folytatni a munkáját, miután átélte az előző könyvben történteket. French Landing, békés kisvárost nézi ki magának, de belép a történetbe King, és azt mondja, hogy itt sem lesz nyugtod, barátom, mert itt tevékenykedik a Halász, aki gyerekeket rabol el, akiknek holtteste megcsonkítva kerül elő. A helyi rendőrség nem sokra jut a nyomozásban, és Jack segítségét kérik.
Kiderül, hogy nem egyszerű, evilági bűntényekről van szó, a Territóriumokban újra zűrzavar uralkodik, ezentúl mégnagyobb.
Mit rejt a Fekete Ház, ki a Halász, és pontosan mire kellenek neki a gyerekek? Mert meg lehet nyugodni, nem csupán uzsonnára gyűjti be őket.
Ebben a regényben több a krimi-horror, mint a fantasy, az utolsó párszáz oldalig háttérbe szorul a Territóriumok világa, de ott aztán fénysebességgel zúdulnak az események a nyakunkba. Lehet ezért tetszett jobban, vagy, mert sokkal kingesebb. Sok szereplő, zsákutcák, és azok a bizonyos kedvenc karakterek, akikért nagyon hálás vagyok
Sokan vannak azon a véleményen, hogy ez a kötet nem éri utól az előzőt, szerintem meg lenyomja. Többet izgultam, több volt a boooorzongásra a lehetőség.
A Talizmánban Farkas volt a kedvenc szereplőm, itt legalább annyira szerettem Henry-t. De ennek óriási spoiler lene a vége... ide még kevesebbet tudok írni, pedig azt hittem könyebb lesz.
Szeretem a végkifejletet is, nem baj az, ha nem minden vattacukorral bevont happy end, sőt, én el tudtam volna viselni mégtöbb drámát is, bár azért olvasás közben nagyot dobbant a szívem.
Elég leszek mostmár, úgyhogy azt mondom, érdemes elolvasni őket, én nem bántam meg. Ez itt csak egy vélemény, lehet másoknak az abszolut kedvenc lesz minkettő, vagy csak egy... kíváncsi vagyok más hogy van velük, szóljatok, mindenképp. :)
Ha A Talizmán kap egy 7-est... akkor A Fekete Ház egy 9-est (amúgy csak 8-ast érdemelne). Mindesetre örülnék egy harmadik kötetnek... :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése